Luxusjachtról kilőtt tűzijátékok okoztak erdőtüzet Görögországban

Luxusjachtról kilőtt tűzijátékok okoztak erdőtüzet Görögországban Ídra szigetén pénteken – közölte helyi tűzoltóság a BBC szerint. A tűzijátékok a turisták körében népszerű sziget egyetlen fenyőerdőjét gyújtották fel.

A tüzet mostanra ugyan nagy nehezen sikerült megfékezni, de a keletkezésének körülményei miatt elszabadult indulatokat továbbra sem. Az oltást nehezítette, hogy a tűzoltók csak a tengeren keresztül tudták megközelíteni a lángokban álló fenyőerdőt, miközben a tűzoltó-helikopterek fölülről locsolták a lángokat.

Giorgos Koukoudakis, Ídra polgármestere felháborodásának adott hangot, mondván: "Felháborító, hogy egyesek ilyen felelőtlenül dobálnak tűzijátékot egy fenyőerdőbe". A városvezetés megvárja az előzetes vizsgálat eredményét, de jogi lépéseket fontolgat a jachton tartózkodókkal szemben. Tizenhárom embert letartóztattak a tűzvész után, amit a hatóságok gyanúja szerint a jachtról indított tűzijáték okozott.

Görögországban kedden vezettek be fokozott riadókészültséget az erdőtüzek miatt, és a hatóságok nehéz nyárra készülnek, mivel a szárazság, az erős szél és a magas hőmérséklet továbbra is veszélyt jelentenek. Ándrosz és Szalamina szigetén, valamint Görögország más részein is erdőtüzek pusztítanak; szombaton országszerte több száz tűzoltó küzdött a viharos erejű szél gerjesztette lángokkal. Az Égei-tengeren fekvő Ándroszon több mint 30 tűzoltó oltotta a lángokat két repülő és öt helikopter támogatásával, és óvatosságból négy települést evakuáltak.

Egy 55 éves önkéntes tűzoltó belehalt sérüléseibe, amelyeket a Peloponnészosz-félszigeten keletkezett tűzvészben szerzett. A férfi a félsziget nyugati részén, Iliában szenvedett égési sérüléseket, és pénteken hunyt el kórházban. A tűzoltóknak szombaton Athéntól nyugatra fekvő Szalamina-szigeten és a fővárostól 30 kilométerre keletre is sikerült megfékezniük az erdőtüzeket.

A nyári erdőtüzek egyre gyakrabban fordulnak elő Görögországban, amit a kutatók a szélsőséges időjárási eseményekkel és egyre intenzívebb hőhullámokkal hoznak összefüggésbe, amelyeket az éghajlatváltozás okoz. Gyújtogatás miatt tavaly csak augusztusban legalább 79 embert tartóztattak le halálos erdőtüzek miatt. Az év elején szigorították a gyújtogatókra vonatkozó törvényeket, amelyek értelmében az elkövetők akár 20 év börtönbüntetést és 200 ezer eurós bírságot is kaphatnak.