Húsevő baktériumot azonosítottak a Balti-tengerben

A németországi Állami Egészségügyi és Szociális Hivatal pénteken bejelentette, hogy a Balti-tengerből vett vízmintákban húsevő baktériumot (Vibrio vulnificus) találtak, és az idei első fertőzésről is beszámoltak.

A baktérium a fürdés során a bőrfelszíni és mély bőrsérüléseken keresztül kerülhet a szervezetbe, és ritka esetekben súlyos sebfertőzést, illetve halálos kimenetelű vérmérgezést okozhat. A hatóságok óva intenek a nyílt sebek vízzel való érintkezésétől.

A Bild hírportál szerint idén először bukkantak a kórokozóra, amely különösen a nyílt sebekkel rendelkező emberekre veszélyes, és súlyos esetben halálhoz is vezethet. Az Index korábbi beszámolója alapján tavaly öt ember halt meg, és legalább 26-an fertőződtek meg a floridai Tampa-öböl partjainál a húsevő baktériumok miatt. Az amerikai járványügyi központ szerint a Vibrio vulnificus-betegek nagyjából egyötöde nem éli túl a fertőzést, amely egy-két napon belül is halált okozhat.

Az első 2024-es fertőzésről szóló jelentés szerint egy Mecklenburg-Előpomerániai nő a tengerparti séták során fertőződött meg, aki krónikus betegsége miatt különösen veszélyeztetett volt. A fertőzést gyorsan észlelték, és ambulánsan kezelik.

A fertőzött tengeri élőlények fogyasztása is betegséghez vezethet, a kezdeti tünetek között hányinger, hasmenés, láz és hidegrázás szerepelhet. A kezeléshez antibiotikumokat használnak. Mecklenburg-Előpomerániában tavaly összesen öt, 2022-ben pedig tíz esetről érkezett jelentés.

A német egészségügyi hatóság a fürdőszezon végéig hetente jelentést kíván közzétenni a vibriók előfordulásáról. Ennek érdekében 500 fürdőhelyről rendszeresen vesznek vízmintákat, amelyeket laboratóriumban elemeznek, és ahol a vízhőmérséklet elérheti a 20 fokot, ott fokozott előfordulásra lehet számítani.