Microsoft kibertámadás: világszerte leállások

Világszerte leállások érték a Microsoft szolgáltatásait, amelyeket egy kibertámadás okozott, és a cég védelmi rendszerei csak rontottak a helyzeten.

A Microsoft számos felhasználói és vállalati szolgáltatása, köztük az Outlook, a Minecraft és az Azure felhőszolgáltatás is érintett volt a leállásban, amely a világ számos pontján okozott problémákat. A cég előzetes vizsgálatai szerint egy szolgáltatásmegtagadási (DDoS) támadás volt a kiváltó esemény, amelyet a védelmi rendszer hibája miatt nem sikerült megfelelően kezelni, sőt, a támadás hatását inkább felerősítették.

A leállás közel 10 órán át tartott, és a Microsoft bocsánatot kért a felhasználóktól a kellemetlenségekért. A cég szerint a problémát végül sikerült javítani, és továbbra is figyelemmel kísérik a helyzetet a teljes helyreállítás érdekében.

A BBC jelentése szerint a leállás számos, a Microsoft platformjaira épülő szervezetet is érintett, többek között vízszolgáltatókat, bíróságokat és bankokat. A Cambridge Water, az Őfelsége Bírósági és Közigazgatási Döntőbírósági Szolgálata, valamint a NatWest ügyfelei is problémákról számoltak be.

A jelenlegi incidens mindössze két héttel következett be egy másik súlyos informatikai probléma után, amely a CrowdStrike hibája miatt érintett 8,5 millió Windows-eszközt, és világszerte zavarokat okozott a repülőtereken, a vasúti szolgáltatásokban és több cég működésében. A mostani esetet két héttel megelőző globális informatikai leállás a korai számítások szerint több milliárd dolláros kárt okozott a nagy cégeknek, ugyanis többek közt egészségügyi szolgáltatók, tévék, tömegközlekedési rendszerek álltak le, és a komplett légiközlekedési iparág is megbénult.

Alan Woodward számítógép-biztonsági szakértő a BBC-nek nyilatkozva szürreálisnak nevezte a Microsoft online szolgáltatásaiban tapasztalt újabb komoly kiesést, és elvárhatónak tartja, hogy a cég hálózati infrastruktúrája bombabiztos legyen. Az incidens nem segít a Microsoft renoméjának helyreállításában, amit igencsak megtépázott a korábbi leállások sorozata.