Cyril Ramaphosa újraválasztása és a történelmi koalíció

Dél-Afrikában a parlament újraválasztotta az ország jelenlegi elnökét, Cyril Ramaphosát, egy olyan történelmi koalíció segítségével, amely az apartheid vége óta nem fordult elő. A májusi parlamenti választásokon az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) elveszítette többségét, így koalíciós partner után kellett néznie, amit a fehér vezetésű Demokratikus Szövetségben (DA) talált meg.

Az ANC, amelyet Nelson Mandela alapított, a választásokon csak 159 mandátumot szerzett a szükséges 201 helyett. Ezzel szemben a DA, John Henry Steenhuisen vezetésével, a mandátumok 22 százalékát nyerte el. Steenhuisen, aki még az apartheid idején született, 18 éves volt, amikor Mandelát elnökké választották.

A dél-afrikai lakosság 8 százaléka fehér, de a májusi választásokon a fehérek képviselete több mint a duplájára nőtt, 87 képviselői helyet jelentve a 400 fős parlamentben. A 60 milliós országban, ahol a lakosság gyorsan növekszik – 1996-ban még csak 40 millió volt –, 28 millió szavazót tartanak számon, és ebből közel 14 millióan adták le szavazatukat a választásokon. A DA 3,5 millió szavazatot kapott, ami nagyjából megegyezik a fehér szavazók számával.

Ramaphosa újraválasztásakor tartott beszédében az ország felvirágoztatásáról beszélt, de az ANC májusi választási eredménye komoly elégedetlenséget és problémákat jelez, részben a korrupció magas arányával kapcsolatban. Az elmúlt 30 évben több párt is kivált az ANC-ből, amelyek szerint az ANC elherdálja az apartheiddel szembeni győzelmét azzal, hogy együttműködik egy olyan párttal, amelynek tagjai az előző rendszer haszonélvezői voltak.

A gazdasági egyenlőtlenségek továbbra is jelentős problémát jelentenek Dél-Afrikában, ahol a termőföldek 72 százaléka fehér gazdálkodók kezében van, ami azt mutatja, hogy a rendszerváltás után 30 évvel is egyenlőtlenek a gazdasági lehetőségek a fehér és fekete lakosság számára.

Cyril Ramaphosa, az ANC vezetője meggyőző fölénnyel győzött a parlamentben egy másik meglepetésjelölt, a szélsőbaloldali Gazdasági Szabadságharcosok Julius Malema ellen. Ramaphosa 283 szavazatot kapott Malema 44 szavazatával szemben a 400 fős házban. A 71 éves Ramaphosa az ország második legnagyobb pártja, a DA és néhány kisebb párt törvényhozóinak segítségével biztosította be második mandátumát. Ők támogatták őt a szavazáson, miután az ANC a május 29-i mérföldkőnek számító választáson elvesztette az apartheim-rezsim bukása óta birtokolt többségét.

A maratoni parlamenti ülésnap szünetében az ANC aláírta az utolsó pillanatban kötött megállapodást az DA-val, ami gyakorlatilag biztosította, hogy Ramaphosa maradjon Afrika legiparosodottabb országának vezetője. A két párt mostantól együtt kormányozza majd Dél-Afrikát az első olyan nemzeti koalícióban, amelyben egyik képviselőcsoportnak sincs többsége a parlamentben. A nemzeti egységkormányként emlegetett megállapodás az ANC-t a fehér vezetésű DA-val egyesíti, amely évekig a fő ellenzéki párt és az ANC legélesebb kritikusa volt. Legalább két másik kisebb párt is csatlakozott a megállapodáshoz.

Ramaphosa újjászületésnek és új korszaknak nevezte a megállapodást, és azt mondta, itt az ideje, hogy a felek „legyőzzék nézeteltéréseiket és együtt dolgozzanak”. Az ANC – Nelson Mandela híres pártja – kényelmes többséggel kormányozta Dél-Afrikát a fehér kisebbségi apartheid rendszer 1994-es megszűnése óta. A május 29-i országos választásokon azonban elvesztette 30 éves többségét, ami fordulópontot jelentett az ország számára. A szavazásra a dél-afrikaiak széles körű elégedetlensége miatt került sor, amelyet a szegénység, az egyenlőtlenség és a munkanélküliség magas szintje váltott ki.