„Lex merénylet” a szlovák parlament előtt

A szlovák kormány elfogadta a Robert Fico miniszterelnök elleni merényletre reakcióként született törvényjavaslatot, amelyet gyorsított eljárásban szeretnének a parlament elé terjeszteni.

A tervezet értelmében a köztársasági elnök, a házelnök és a kormányfő megfelelően felszerelt ingatlanra lenne jogosult, továbbá a házelnöki és a kormányfői posztot két cikluson át betöltő politikusok életük végéig megkapnák a funkcióval járó fizetést. Emellett a parlamenti pártok elnökei, a főügyész és az alkotmánybíróság elnöke is személyi védelmet kapnának.

A Belügyminisztérium feladata lenne biztosítani, hogy a három közjogi méltóság számára a lakóhely protokollcéloknak és a biztonsági feltételeknek megfeleljen. A szóba jöhető ingatlanok listáját szeptember közepére készítik el, és a végül kiválasztott három ingatlant fokozatosan készítik majd elő a közjogi méltóságok fogadására, amelyeket kötelesek lesznek használni.

A belügyminiszternek szeptember 12-ig kell elemeznie a közjogi méltóságok jelenlegi személyi védelmének szintjét, az általuk használt ingatlanok biztonságát, és elkészíteni a biztonságukkal kapcsolatos további javaslatokat.

Robert Fico, a szlovák kormányfő, május 15-én súlyosan megsérült egy merényletben. A támadás után 15 nappal szállították át a besztercebányai kórházból Pozsonyba, és a kormányfő gyógyulása gyorsabban halad, mint azt korábban várták.

A kormány azt is javasolja, hogy ne csak a köztársasági elnök kapjon a parlamenti képviselők fizetésének megfelelő járadékot az élete végéig, hanem a házelnök és a kormányfő is, ha két teljes cikluson át a posztjukon maradtak. Ennek célja, hogy a mandátumuk lejárta után is megfelelő státuszt élvezzenek, és ahhoz mért közéleti szerepet tudjanak vállalni. Az életjáradék folyósítását felfüggesztenék arra az időre, amikor a jogosult újra funkcióba kerül, és megvonnák, ha szándékosan elkövetett bűncselekmény miatt elítélik.

A törvénytervezetet, amelyet a lap lex merényletnek nevez, a kormány gyorsított eljárásban szeretné a parlament elé terjeszteni.