Nyugatról érkeznek, balkáninak gondolnak minket, aztán meglepődnek

Lepukkant gyártósorokra, sötét üzemekre, balkáni állapotokra számítottak az angol úriemberek, szerződéskötők és auditáló szakemberek, amikor Magyarországra érkeztek – számolt be róla valamennyi vállalatvezető az MBH Makronóm Makroverzum konferencián.

Szabóné Benita Zsófia, a Prophyl Kft. ügyvezető igazgatója és tulajdonosa szerint a nyugati partnerek meglepődtek, amikor a 2000-es évek elején Magyarországra érkeztek, és a balkánihoz hasonlatos körülményekre számítottak. A magyar cégek azonban megváltoztatták ezt az előítéletet, és bebizonyították, hogy képesek jó minőséget képviselni. Mindezt úgy érték el, hogy megszerezték a szükséges minősítéseket, rugalmasan kezelték a hiányzó tudást, és jelentős erőforrásokat biztosítottak a munkavállalóik képzésére. A Prophyl Kft. 2023-ban átlépte a 6 milliárd forintos árbevételt, amely szinte teljes egészében exportból származik.

Gellért Balázs, a Naturtex Kft. ügyvezető igazgatója hasonló tapasztalatokról számolt be. A cég a textiliparban ért el jelentős sikereket, és nemrégiben több milliárd forint értékben fejlesztettek új üzemegységet és irodákat. Gellért elárulta, hogy a cégszemléletük németes, szigorú szabályokra épül, ami az üzemeik környezetén és tisztaságán is megfigyelhető. A Naturtex Kft. már négy üzemmel és több mint 200 munkavállalóval rendelkezik, és a következő nagy lépés a japán irodanyitás lesz.

György László kormánybiztos, a kerekasztal moderátora a nemzetközi piacokon való helytállást emelte ki a versenyképesség fokmérőjeként. Hat közös sikertényezőt azonosított a sikeres középvállalkozásokban: kitartás, fókuszáltság, tudásba való befektetés, együttműködés a tudástermelő rendszerekkel, és pozitív jövőkép.

Pausits Valér, a Verarbeiten Pausits Kft. ügyvezetője elmondta, hogy családi vállalkozásként indultak, de mára már mintegy 350 fővel működnek, és a cég árbevétele nagyságrendileg 40 millió euró. A vállalat a vendéglátás területén is jelen van, és száz százalékban exportra gyártanak.

Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója a külpiacra lépést a 2000-es évek elején kezdte meg. A cég éves árbevétele harmincmilliárd forint körül mozog, és az export a bevételek nagyjából egyharmadát teszi ki. A Terrán négy multinacionális versenytárssal küzd a piacon, és egy erősebb évben a piac körülbelül 40 százalékát képesek megszerezni.

Mráz Dániel, a Prolan Irányítástechnikai Zrt. vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a cég mozdonyfedélzeti számítógépeket fejlesztett és helyezett üzembe a MÁV- és GYSEV-járműveken. Emellett a Deutsche Bahn számára is fejlesztenek és értékesítenek egy energiamérő-adatgyűjtő berendezést, amely 5 ezer német mozdonyon található. A Prolan külpiaci tevékenységének fókusza elsősorban a német térségre koncentrál, és az árbevételükben az export nagyjából 20 százalékot tesz ki.