Nők az űrben: ellenállóbbak, mint a férfiak

Egy amerikai tanulmány kimutatta, hogy az űrrepülés során a nők jobban ellenállnak a kihívásoknak, mint a férfiak, ami a biológiai különbségekkel magyarázható.

A kutatás eredményei szerint a férfiak génaktivitása hosszabb időre zavarodik meg a világűrben töltött idő után, és több időbe telik a normalizálódás a Földre való visszaérkezést követően, mint a nőknél. A nők tehát jobban viselik az űrrepülés okozta stresszt, mint a férfiak.

A The Guardian cikkéből kiderül, hogy a nők jobban bírják a furcsa idegenek jelenlétét, a féreglyukakon át haladó teszteletlen gépeket, vagy az éppen feléjük közeledő meteorokat.

A Christopher Mason, a New York-i Weill Cornell Medicine fiziológiaprofesszor által vezetett kutatócsoport által végzett tanulmány a SpaceX Inspiration4 2021-es küldetésében részt vevők adatait hasonlította össze 64 másik asztronautáéval, és így jutottak erre a következtetésre.

Ezzel szemben egy másik, a bőrápolással foglalkozó influenszer szerint a repülés „szó szerint az egyik legrosszabb dolog", amit a bőrünkkel tehetünk, ami különösen fontos lehet az űrutazások során is. A TikToker, @dthekorean szerint a nők jobban teszik, ha nem sminkelik ki magukat, ha repülőgépen utaznak, mivel ennek „szörnyű” következményei lehetnek a bőrükre.

A repülőgépen ülni szó szerint az egyik legrosszabb dolog, amit a bőrével tehet – figyelmeztetett a TikTokon @dthekorean, aki egészségügyi, főleg bőrápolással kapcsolatos tanácsokat szokott megosztani a közel 320 ezer követőjével.

Soha ne viselj sminket a repülőn. Kiszárítja a bőrt, ami zsírosodni fog, hogy kompenzálja a vízhiányt, a sminked pedig pépes lesz – mondta az influenszer, aki szerint alapozó, korrektor és egyéb szerek helyett inkább hidratáló krémet kellene használni.

Elmondta azt is, hogy a fenti okok miatt a gépen sem érdemes sminkelni, ráadásul repülés közben olyan magasan utazunk, ami akadályozhatja a véráramlást, ezért amúgy is „színtelen” lesz az arcunk. A Tiktoker a hirdatáló mellett a fényvédő krém használatát is erősen javasolja.

A New York Post idéz egy tanulmányt, amely szerint a különböző levegőben keringő méreganyagok is helyrehozhatatlanul károsíthatják a bőrsejteket, lebonthatják a kollagént és előidézhetik az öregedést. Repülési magasságban a káros ultraibolya sugárzás veszélye is megnő, ezért ajánlanak a szakemberek fényvédőkrémet, ami egy légiutas-kísérő szerint is „isteni ajándék” a repülések közben.

A krónikus stressz súlyos egészségügyi problémák okozója lehet hosszú távon. Szervezetünk gyakran jelezheti felénk, hogy túl vagyunk terhelve, de a Time cikke szerint mégsem figyelünk eléggé ezekre a jelekre. A Time Magazin 4 fontos jelet gyűjtött össze, amelyek a szakértők szerint azt jelezhetik, hogy túl sok stressz ér bennünket és érdemes egy kicsit lassítanunk. Ezek a jelek a hangulatváltozások, a kapcsolatainkra gyakorolt hatás, a legyengült immunrendszer, valamint az emésztésre és az alvásra gyakorolt hatások lehetnek.

Christopher Thompson, a Harvard Medical School professzora szerint a kortizol és az adrenalin felelős leginkább a krónikus stressz negatív hatásaiért. Kutatások szerint a krónikus stressz többek között emelheti a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívbetegség kockázatát.