Ukrajna megkapta Szlovákia vadászgépeit, botrány robbant ki

Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy feljelentést tesz az elődje által tavaly tavasszal Ukrajnának ajándékozott szlovák MiG-29-es vadászrepülőgépek ügyében.

Szlovákia 2023 márciusában, Eduard Heger ügyvezető kormányának idején adta át teljes vadászrepülőgép-állományát, 13 darab MiG 29-est, valamint egy Kub légvédelmi rendszert Ukrajnának. A döntést Jaroslav Nad akkori védelmi miniszter hozta, amelyet számos bírálat érte, különösen az akkori ellenzéki pártok részéről. Az ellenzék szerint a Heger-kabinetnek, mint ügyvezető kormánynak, nem lett volna hatásköre ilyen jelentőségű döntés meghozatalára.

Az akkori ellenzék több alkalommal is rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett az ügyben, de ezeket a kormánypártok képviselőinek obstrukciói miatt nem tartották meg. Robert Kalinák szerint Jaroslav Nad a vadászgépek elajándékozásával meggyengítette a szlovák fegyveres erőket, és ezzel ellentétes döntést hozott az alaptörvény rendelkezéseivel.

Igor Melicher, a védelmi tárca államtitkára elmondta, hogy a minisztérium dokumentumaiban keresték azt az állítólagos jogi elemzést, amelyre Jaroslav Nad hivatkozott az ajándékozással kapcsolatban. Habár a volt miniszter egy dokumentumot közzétett a Facebook-oldalán, sem azt, sem arra utaló iratot nem találtak, hogy ilyen szakvéleményt megrendeltek vagy készítettek volna. Igor Melicher szerint ez azt jelenti, hogy a volt miniszter hazudott, amikor a MiG-29-es vadászrepülőgépek Ukrajnának történő ajándékozása ügyében egy jogi elemzésre hivatkozott.