Pokoli hőség Görögországban

Görögországban a hőhullám következtében az Akropoliszt öt órára bezárták, és több intézkedést is hoztak a kánikula enyhítésére. Az ABC News, az MTI és más jelentések szerint a görög hatóságok az Akropoliszt déltől 17 óráig zárták le, hogy megvédjék a látogatókat és az ott dolgozókat a szélsőséges hőségtől. Athén idei első hőhullámával néz szembe, és a hőmérséklet az ország egyes részein szerdán és várhatóan csütörtökön is eléri a 43 fokot. Az ókori emlékhely évente körülbelül 4 millió turistát vonz, de a hőmérséklet Athénban elérte a 39 Celsius-fokot, ami mind a helyieket, mind a turistákat megviselte.

A városi hatóságok több lépést is tettek az extrém időjárás kezelésére. Szerdán több órára leállították a szemétszállítást, hogy csökkentsék az utcai munkások terhelését, és hét légkondicionált közösségi teret is megnyitottak, ahol az emberek hűsölhetnek. Emellett Athénban hőkamerával felszerelt drónokat is bevetettek a helyzet monitorozása érdekében. A helyzet tovább súlyosbodott, miután a fővárostól északra egy edény- és ételtartó gyárban keletkezett tűz miatt sűrű, fekete füstfelhő lepte el az eget, és a katasztrófaelhárítási hivatal a környéken élőket arra szólította fel, hogy ne hagyják el otthonaikat.

A meteorológiai előrejelzések szerint a hőhullám enyhülését a hétvégére várják. Dél- és közép-Görögországban, az ország legforróbb részein, általános iskolákat és óvodákat is bezártak a hőség miatt. Az ország meteorológusai szerint az évnek ebben az időszakában szokatlan az ilyen magas hőmérséklet, emiatt megnő az erdőtüzek kialakulásának az esélye is elsősorban Görögország középső részén, ahol télen kevés volt a csapadék, most pedig június eleje óta szokatlanul meleg van.

Athénban egészségügyi dolgozókat helyeztek készenlétbe szerte a városban, mert szerdán és csütörtökön a hőmérő higanyszála várhatóan a 40 Celsius fokot is megüti az Észak-Afrika felől érkező hőség és por következtében. A helyi Vöröskereszt munkatársai palackozott vizet osztogatnak a turistáknak, és a pizzafutárok és futárszolgálatok működését is megtiltották 12 és 17 óra között. A munkaügyi minisztérium engedélyezte a távmunkát azoknak, akik hazulról is tudnak dolgozni.

Athénban 2007-ben mérték a legmagasabb hőmérsékletet, 45 fokot, országszerte pedig a legmelegebbet, 48 fokot, 1977-ben jegyezték fel az Athénhoz közeli Elefszinában. Görögország Európa azon országai közé tartozik, amelyek a leginkább ki vannak téve a klímaváltozás hatásainak. A tavalyi hőhullám során számos erdőtűz pusztított, majd viharok okoztak termőföldeket és ezzel emberek megélhetését is tönkre tevő súlyos áradásokat.

Meteorológusok szerint az elmúlt tél volt az ország feljegyzett történek legmelegebb tele, ami kedvez további erdőtüzek kitörésének az idén. Görögországban az idén egyébként is a vártnál korábban elkezdődtek az erdőtüzek, így már márciusban volt példa egyre. Szerdán tűzoltók és rendőrségi egységek járőröztek földön és levegőben, szemmel tartva az erdőségeket, és készülve az előrejelzések szerint szeles hétvégére, ami szintén kedvez a tüzek terjedésének. A görög katasztrófavédelmi hatóságok fokozták a személyzet kiképzését és bővítették létszámát.