Új Színház- és Filmművészeti Intézet alapítása Pécsett

Pécsett új Színház- és Filmművészeti Intézet jön létre a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának (PTE MK) és a budapesti Színház és Film Intézet (SZFI) együttműködésével, ahol körülbelül 50 színház és filmes szakember fog oktatni.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és a Csányi János által vezetett budapesti Színház és Film Intézet közös erővel hoznak létre egy új intézetet. A kari tanács május 23-án megszavazta az intézet alapítását és az akkreditációs folyamat elindítását, amit az egyetem oktatási bizottsága is támogatott. Az oktatás 2025 őszén kezdődik majd el, és többféle képzést kínálnak majd: 2 osztatlan képzés, 2 alapszak, 6 magyar nyelvű és 2 angol nyelvű szakirány, valamint további 12 szakirányú továbbképzés lesz elérhető. A kínált szakok között szerepelnek többek között a színművész, színházrendező, filmíró, film- és televíziórendező, operatőr, hangmester, filmvágó, gyártásszervező, valamint televíziós műsorkészítő szakirányok. Emellett a Művészeti Kar és a SZFI közös oktatási programjában jelenleg is meglévő szakirányú továbbképzések is folytatódni fognak, többek között forgatókönyv- és drámaíró; mozgóképalkotó; dokumentumfilm-alkotó; hatásvilágítás-tervező; előadóművészeti műszaki vezető, gazdasági vezető, intézményvezető, előadóművészeti marketing és további szakirányú továbbképzések.

Az SZFI közleménye szerint az új szakokon olyan neves szakemberek fognak tanítani, mint Balázs Zoltán és Csányi János rendezők, Deák Kristóf filmrendező és producer, Goda Krisztina forgatókönyvíró és filmrendező, Gózon Francisco operatőr, Kollányi Tamás vágó, Szabó Gábor operatőr, Tasnádi István forgatókönyv- és drámaíró, rendező, Tuba Mariann vágó, televíziós műsorvezető, valamint Zányi Tamás filmhangtervező.

Fontos megjegyezni, hogy a budapesti Színház és Film Intézet nem azonos a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. Csányi János szerint az intézetet a színházi, filmes és média háttérszakmák képzésének hiányosságai miatt hozták létre, mivel a Színház- és Filmművészeti Egyetem csak az ágazatok művészeti foglalkozásainak oktatását végezte, míg a szakmai háttérbázisok nagy része magas szintű szakképzés nélkül működött.

A Színház és Film Intézet legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Gyöngyösi Tamás, a Thália Tanoda egyik volt tanárát többek között verbális és tettleges zaklatás, szexuális visszaélés és kényszerítés miatt feljelentették. Gyöngyösi nem csak a Thália Tanodában, hanem korábbi munkahelyein is, többek között a Gór Nagy Mária Színitanodában, a Pesti Magyar Színiakadémián és a Színház- és Film Intézetben is visszaélt a helyzetével. A hvg360-nak nyilatkozók szerint az iskola akkori igazgatójának, Csányi Jánosnak is jelezték a történteket, de a tanár ellen nem történt semmiféle retorzió. Az intézet akkor nem kívánt nyilatkozni, mivel a feljelentés és a becsületsértési eljárás is folyamatban volt. Gyöngyösi neve jelenleg már nem szerepel az intézet oktatói között.

A Lengyel Péter dékán által vezetett Művészeti Karral együttműködve, a szakmai fejlesztést vezető Csányi János SZFI igazgató „a szakok oktatási programját teljes körűen összehangolta, így kivételes gazdasági hatékonyságú oktatási programot hoztak létre, a szakok hallgatói – mestertanáraikkal együtt – alkotó csoportokat alakíthatnak ki és akár egész pályafutásukra felépíthetik saját alkotó közösségüket”.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tervezett Színház- és Filmművészeti Intézet létrehozása – a kar jelenlegi intézeteivel: a Képzőművészeti-, a Zeneművészeti- és a Design és Médiaművészeti Intézettel együtt komplex összművészeti egyetemi portfólió kialakítását teszi lehetővé, amely nemzetközi szempontból is egyedülálló, vonzó művészetoktatási kínálatot hoz létre.