A Bugatti új csúcsmodelljének bemutatója közeleg

Már csak egy hét választ el minket a Bugatti Chiron utódjának világpremierjétől, amely egy vadonatúj V16-os szívómotorral érkezik.

A Bugatti Chiron hipersportautó utolsó, 500. példányának legyártása után a gyártó bejelentette, hogy az utódmodell hivatalos leleplezése június 20-án, jövő hét csütörtökön fog megtörténni. A Chiron 2016 elején debütált, és azóta várták az utódját, amelynek neve egyelőre még nem ismert.

Mate Rimac, a Bugatti-Rimac vezetője korábban már beszélt arról, hogy a Chiron négyturbós W16-os motorját egy új fejlesztésű, 99,8 centiméter hosszú V16-os szívómotor váltja fel. Ez a motor mintegy 40 centiméterrel hosszabb lesz, mint a Chiron W16-os motora.

A V16-os motorról egyelőre kevés részlet ismert, de a korábbi szivárgások szerint 8,3 literes lesz, és a főtengelyét közel 9 ezer fordulat/percig lehet majd pörgetni. A Cosworth által fejlesztett motor teljesítménye állítólag 1000 lóerő körül lesz, és három villanymotorral kiegészülve az összteljesítmény elérheti majd az 1800 lóerőt.