65 éves a Dr. House cinikus dokija, Hugh Laurie

Hugh Laurie, a Dr. House sorozatból ismert színész, 65. születésnapját ünnepli, és bár a sorozat óta kevesebbet hallani róla, továbbra is aktív a színészvilágban. Oxfordban nőtt fel, és a Cambridge-i Egyetemre járt, ahol először az evezés, majd a színészet iránt kezdett el érdeklődni. Komédiasorozatokban és néhány ismert filmben is feltűnt, mielőtt a Dr. House című sorozatban megkapta volna Dr. Gregory House szerepét, amely karaktert a nézők a cinikus és őszinte megnyilvánulásai miatt szerettek meg.

A sorozatban Dr. House gyakran hangoztatta, hogy mindenki hazudik, és ezeket az állításokat kíméletlen őszinteséggel közölte. Az őszinte és gyakran cinikus idézetek közül összegyűjtöttünk ötöt, amelyek jól tükrözik a karakterét:

  1. „Rejtvényeket szeretnék megoldani. Az, hogy eközben életeket mentek: a szükséges rossz”.
  2. „Az emberek nem azt kapják, amit megérdemelnek. Egyszerűen csak azt kapják, amit kapnak”.
  3. „Az emberiség túlértékelt.”
  4. „Ebben az esetben nincs olyan, hogy méltóság. A testünk összeomlik, néha 90 évesen, de van, hogy még mielőtt megszületnék, de mindig megtörténik, és ebben sosincs méltóság. Nem számít, hogy képes járni, még lát, vagy ki tudja törölni a seggét, ez mindig csúnya dolog. Mindig! Élni lehet méltósággal, meghalni soha.”**
  5. „Nem vagyok antiszocális, csak nem vagyok szociális.”

A Dr. House sorozat befejezése óta Laurie többek között a Éjszakai szolgálat című akciófilmben, a Mr. Pip című háborús filmdrámában, és a Holnapolisz című sci-fiben is szerepelt. Emellett a Az alelnök és az Avenue 5 című sorozatokban is láthattuk.

Magánéletében Hugh Laurie hosszú házasságban él Jo Greennel, és három gyermekük van. A színész legutóbb a Why Didn't They Ask Evans? című sorozatban tűnt fel, ahol szinte felismerhetetlen volt őszülő hajával és hosszú szakállával.

Nemrég Magyarországon forgatott, ahol a A láthatatlan fény című filmben szerepelt, és itt is hosszú szakállal jelent meg a jelenetekben.