Dobó Kata és a hollywoodi álom, ami majdnem valósággá vált

Dobó Kata a Kadarkai Endre által vezetett Szavakon túl című műsorban beszélt Andy Vajnával való kapcsolatáról és arról, hogy milyen közel állt egy nemzetközi színészi karrierhez. A színésznő a '90-es évek végén, az A miniszter félrelép című film forgatásán ismerkedett meg a későbbi élettársával, Vajnával, akivel Amerikában kezdtek közös életet.

A kapcsolat azonban kihűlt, és Dobó Kata nehéz döntés előtt állt: maradjon-e az Egyesült Államokban, vagy térjen haza, ahol már épített egy karriert. „Azt éreztem, ezt a kapcsolatot én már nem tudom tovább működtetni, viszont nem szeretnék pincérkedni és abból fenntartani magam, amikor itthon van egy karrierem, és azt tudom csinálni, amihez értek, ami a szívemhez közel áll” – nyilatkozta Dobó Kata a műsorban.

A színésznő emellett arról is beszélt, hogy a Trója című film castingján majdnem elnyerte Szép Heléna szerepét, de végül Diane Krüger kapta meg a lehetőséget. „A napom minden egyes pillanatában ott volt az a gondolat, hogy mikor jön a telefonhívás, ám amikor jött, megsemmisítő volt. (...) Tudat alatt érzi az ember, hogy még egy ilyen lehetőség nem jön. Ekkor voltam legközelebb ahhoz, hogy kvázi megcsinálhassam a karrieremet” – osztotta meg érzéseit Dobó Kata.

A színésznő azt is elárulta, hogy egy partin találkozott a Trója férfi főszereplőjével, Brad Pittel, de nem használta ki a lehetőséget, hogy beszéljen neki a castingról. „Lehet, hogy ott hibát követtem el, mert talán azt mondta volna, felhívja a rendezőt, hogy most találkoztam ezzel a lánnyal, milyen helyes... De most már soha nem tudjuk meg. Viszont ezt sem bántam meg, mert valamiért ennek így kellett lennie” – tette hozzá Dobó Kata.