A Madách Színház legendája, Lőte Attila

A június 13-án már 90 esztendős, Jászai Mari-díjas színművész, Lőte Attila színpadon és a filmvásznon is maradandót alkotott, és egészen 2021. december 22-ig, a 400. Mary Poppins előadásig volt aktív a Madách Színházban.

Először talán a hangjába szerettek bele a lányok, asszonyok, amikor világhírű sármőröket, mint Jean Marais-t szólaltatta meg. Lőte Attila nem kellett más bőrébe bújnia ahhoz, hogy népszerűvé váljon. Szinte az egész életét a legendás teátrumban töltötte. Hosszú évek óta Szentendrén él harmadik feleségével, és olykor végigsétál a hangulatos kisváros szűk sikátorain, vagy a Duna-parton, s arra gondol, mennyi szépséget és mélységet kapott az élettől.

Lőte Attila gyermekkorában már tudta, hogy színész akar lenni, de nem vették fel a Színművészeti Főiskolára, ami majdnem összetörte. Segédmunkásként kezdte, de a második felvételin sikerrel járt, és híres osztálytársak között tanulhatott. Várkonyi Zoltán és Ádám Ottó is harcoltak érte, végül a Madách Színházat választotta.

Különleges családból származik, nagyapja híres orvosprofesszor volt, aki Németországban dolgozott Robert Koch-al, a tuberkulózis baktériumának felfedezőjével. Nagynénje híres szobrászművész volt, ő faragta a Szegeden kiállított Hősök kapujának honvéd szobrait.

Színészként mindent eljátszhatott, és a búcsúja is felemelő volt. Szirtes Tamás, a Madách igazgatója döntött úgy, hogy a Mary Poppins 400. előadás után a színpadon köszönjön el. Elköszönt a kollégáktól, a nézőktől és a színháztól. Azóta nem volt színházban, rengeteg betegséggel küzd, és már egyre nehezebben mozdul ki otthonról. A színészet volt a legfontosabb számára, és hálás a sorsnak, hogy megélheti a kilencvenedik születésnapját a családjával.

A színész gyermekkorában megélt háborús emlékeket is megosztotta, amikor repülőket figyelt a felhők fölött, majd a szirénák szólaltak meg, és rohanniuk kellett az óvóhelyre. Anyja ráfeküdt a húgára, hogy megvédje a repeszektől. Emlékei hatására úgy véli, a háború borzalmas, és nem érti, ki akarhatja azt.