Európa választ – Magyarország uniós forrásai

Speciális időszakban tartják idén az európai parlamenti választásokat, amikor is megkezdődik az Európai Unió következő költségvetésének tervezése, ami alapján Magyarország 2027 után kevesebb forráshoz juthat.

Az Economx podcast legfrissebb adásában Tóth Tamással, az EuroAtlantic Zrt. uniós szakértőjével beszélgettünk, aki szerint a 2021-2027-es időszakban a Magyarországnak járó 22 milliárd euróból 1,6 milliárd eurót, azaz az uniós források 7,4 százalékát már sikerült lehívni, ami a tagállamok közötti összehasonlításban a TOP 8-ba sorolja az országot.

A magyar forrásfelhasználási teljesítményt a megfelelően előkészített és elvégzett projektek, valamint a számlázást segítő hazai intézményi háttér biztosítja. Tóth Tamás kiemelte, hogy a jelenlegi támogatások nagy része nem előleg, hanem teljesítményalapú, így több mint egymilliárd eurót már lehívtak, mivel a pályázók teljesítették a szerződéses kötelezettségeiket.

A támogatások jelentős része az emberi erőforrás fejlesztésére, a közlekedés-fejlesztésre, valamint a támogatási intézményi rendszer finanszírozására irányult. A beszélgetés során felmerült, hogy a támogatások 65 százalékát a hátrányos területek fejlesztésére fordították, ám ennek ellenére számos régió még mindig alig éri el az uniós átlag fejlettségi szintjének ötven százalékát, ami a kohéziós politika egyik nagy kihívását jelenti.

A 2027 utáni költségvetési ciklusban várható változások között szerepel, hogy kevesebb uniós forrásra számíthatunk, mivel a forráskeretek csökkenését jelezhetik a jelenlegi dokumentumok. A GDP-alapú felosztás már nem biztos, helyette a digitalizációs elmaradások, a klímakockázatok csökkentése, valamint a fejlettségben megrekedt régiók finanszírozása kerül előtérbe, még akkor is, ha ezek fejlettsége meghaladja a magyar régiókét. Az uniós döntéshozók a támogatásokat stratégiák mentén osztanák szét, ami távolodhat a területfejlesztési tervektől.

Az Economx podcast további részleteiben kiderül, hogy hol tart a következő ciklus tervezése és hogyan javítható az Európai Unió versenyképessége.