Jennifer Lawrence megbánta az Utazók című film elvállalását

Jennifer Lawrence, az Oscar-díjas színésznő elárulta, hogy megbánta az Utazók című film főszerepének elvállalását, annak ellenére, hogy többen, köztük az énekesnő Adele is óva intették.

Jennifer Lawrence bevallotta, hogy Adele tanácsát kellett volna megfogadnia, aki szerint az űrhajós filmek az új vámpíros filmek, és nem vállalta volna el a szerepet. Az 2016-os Utazók című film végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nagyot bukott. Lawrence hozzátette, hogy a film miatt döntött úgy, hogy egy időre háttérbe vonul. A színésznő szerint nem hozta azt a minőséget, amit kellett volna, és úgy érezte, hogy az emberek megunták őt és a munkásságát. Elmondása szerint élete nagy részében mások érdekeit helyezte előtérbe, és úgy gondolta, ha dolgozik, senki sem haragudhat meg rá.

A Utazók című filmben Lawrence Aurorát alakította, aki Chris Pratt által játszott Jim társaságában és több mint 5000 másik utassal együtt felszáll az Avalon űrhajóra. Az űrhajó 120 éven át tartó útja során a Homstead II nevű kolonizálás előtt álló bolygó felé siklik, ahol az utasok új életet kezdhetnek. Az utasokat „lefagyasztva” szállítják, de egy meteorvihar következtében Jim hibernáló kamrája meghibásodik, és idő előtt ébred fel. Később ő felébreszti Aurorát is, de visszahibernálásra nincs lehetőség, és még 90 év van hátra, míg elérnék úti céljukat.