Az EKB kamatcsökkentéséről nyilatkozott az egyetlen ellenező tag

Robert Holzmann, az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsának tagja, aki ellenezte a kamatcsökkentést, úgy véli, még korai lenne megítélni, hogy a lépés tartósan alacsonyabb hitelköltségeket eredményez-e.

Az EKB a héten 3,75 százalékra mérsékelte a kamatszintet a korábbi 4,0 százalékról, és bár nem ígért további enyhítést, az adatvezérelt döntéshozatalt helyezte előtérbe. A piacok már számítottak a döntésre, mivel az EKB korábban jelezte a kamatcsökkentés lehetőségét.

Holzmann, az osztrák központi bank vezetője, az EKB 26 tagú Kormányzótanácsának az egyetlen tagja, aki nem támogatta a kamatcsökkentést, az osztrák rádiónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az EKB a jövőben igyekszik majd elkerülni a kényszerhelyzeteket.

"Az EKB akkor hirdethet győzelmet, ha az inflációt sikerül 2 százalékra leszorítani" - mondta Holzmann, hozzátéve, hogy reméli, 2026-ra elérjük ezt a szintet, amit a modellek is előre jeleznek, feltéve, hogy nem következnek be további sokkhatások.

Holzmann kiemelte az EKB és az amerikai jegybank közötti hozamkülönbözet fontosságát is. Megjegyezte, hogy ha a Fed nem csökkenti háromszor a kamatlábakat, ahogy azt az amerikai döntéshozók jelezték, az hátrányosan befolyásolhatja az euró dollárral szembeni árfolyamát, ami növelheti az inflációt az euróövezetben.

Májusban az eurózóna éves inflációja 2,6 százalékra gyorsult az áprilisi 2,4 százalékról.

: Forrás: Reuters