"Nem haboztak lekommunistázni" - Pécsi Ildikó pokolinak élte meg, hogy országgyűlési képviselő volt

Pécsi Ildikó, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, 'Úgy, ahogy volt' című könyvében, mely a színésznő halálát követően jelent meg, őszintén beszélt arról, hogy milyen hatással volt az életére és karrierjére a politikai pályára lépése.

A színésznő 1994 és 1998 között töltötte be a parlamenti képviselő szerepét, ami jelentős változásokat hozott karrierjében. Pécsi Ildikó szerint ezt követően már nem tekintették országosan szeretett színésznek sem a szakma, sem a közönség körében.

"Megnyertem a választást, parlamenti képviselő lettem. Innentől fogva nem voltam országosan szeretett színésznő sem a közönség, sem a szakma oldaláról. Pályatársaim közül többen, akik egykor az állampárt tagjai voltak, most pedig az újonnan létrejött formációkhoz csatlakoztak, nem haboztak ’lekommunistázni’. Igen, a szocialisták felkérésére indultam, de nem léptem be a pártba, nem kértem a párt szórólapjaiból, magam terveztem és vittem a kampányomat. Nem pártprogramokat osztogattam, hanem recepteket. Mondhatnám, hogy a választóim ’megették’, de ez túlságosan gyenge vicc lenne. Ráadásul úgy nyertem, hogy a legtöbben biztosra vették: a körzetemben Pető Iván, a SZDSZ képviselője fog újrázni" – idézte a Story a könyvből.

A színésznő azt is elmondta, hogy sosem gondolta volna, mennyire nehéz lesz képviselőnek lenni, és hogy a politikai pályán is akadályokba ütközött, még a saját pártján belül is.

"Én viszont mindenkivel közöltem, ha elindulok a választáson, megnyerem. Ismerem az embereket. Azt viszont korántsem gondoltam, hogy milyen megpróbáltatásokkal jár a képviselőség. Álmomban sem gondoltam volna, hogy még a párton belül is ilyen sokan próbálnak ellenem tenni. Igaz, belőlük volt a kevesebb, mert a legtöbben segítették a munkámat. Tényleg komolyan vettem, hogy a képviselőnek feladata segíteni az embereken. Mindenkinek válaszoltam, aki levelet küldött. Én magam, nem a titkárom, nem a pártközpont. (Titkárom nem is volt.) Hiszen a leveleket Pécsi Ildikó képviselőnek címezték. Színészként a szórakoztatásra esküdtem fel, politikusként a segítségnyújtásra. Büszke vagyok arra, hogy senkit nem utasítottam vissza, és olyan is előfordult, hogy személyesen mentem el azokhoz, akik segítséget kértek" - írta Pécsi Ildikó a könyvében.