Kezdődik a sosem látott párharc, történelem íródik szemeink előtt a tengerentúlon

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA történetében először kerül sor arra, hogy a Boston Celtics és a Dallas Mavericks csapjon össze a fináléban. Közép-európai idő szerint péntek hajnalban kezdődik az NBA nagydöntője, amelyben Boston tizennyolcadik, míg Dallas második bajnoki címéért küzd.

Kyrie Irving, a Dallas Mavericks irányítója, aki korábban a Boston játékosa volt, kijelentette, hogy a szurkolók véleménye nem befolyásolja, és csak a győzelemre koncentrál. Irving mellett Luka Doncic is meghatározó szerepet játszhat a Mavericks sikerében, míg a Celtics a 2008 óta várt bajnoki cím megszerzésére törekszik.

A Boston Celtics a legutóbbi bajnoki döntőben elveszítette a trófeát a Golden State Warriors ellen, de az idei szezonban a legjobb alapszakasz-mérleggel rendelkeznek, és a rájátszásban is domináltak. Az alapszakasz során a hazai csapatok győzelmi aránya csupán 52 százalék volt, ami alacsonyabb, mint korábban, de a Celtics számára az első két hazai mérkőzés megnyerése kulcsfontosságú lehet.

Joe Mazzulla, a Boston Celtics vezetőedzője szerint a párharc sorsa azon múlhat, hogy képesek lesznek-e megállítani Irvinget és Doncicot. Doncic már számos egyéni díjat bezsebelt be, de a bajnoki gyűrű még hiányzik a gyűjteményéből, míg Irving korábban már nyert bajnokságot a Cleveland Cavalierrel.

A Celtics számára Jayson Tatum és Jaylen Brown teljesítménye lehet a döntő, míg a Dallas a saroktriplákra és Doncic, valamint Irving játékára támaszkodhat. A Boston keretében Jrue Holiday az egyetlen korábbi bajnok, míg a Dallasban Doncic és Irving is tudja, hogyan kell nyerni.

A Celtics kezdő ötösében visszatérő Kirstaps Porzingis jelentős erősítést jelenthet, míg a csapat padja nem számít túl erősnek. A vezetőedzők, Jason Kidd és Joe Mazzulla közötti csata is izgalmas lehet, mindkettőjük számára történelmi jelentőségű lehet a bajnoki cím.

Az NBA-döntő első mérkőzését csütörtökről péntekre virradóra rendezik, és a párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart. Az összes mérkőzést a Sport Televízió élőben közvetíti.

NBA FINALS, MENETREND

  • 1. mérkőzés: Június 7., 2.30: Boston Celtics–Dallas Mavericks
  • 2. mérkőzés: Június 10., 2.00: Boston Celtics–Dallas Mavericks
  • 3. mérkőzés: Június 13., 2.30: Dallas Mavericks–Boston Celtics
  • 4. mérkőzés: Június 15., 2.30: Dallas Mavericks–Boston Celtics
  • 5. mérkőzés (ha szükséges): Június 18., 2.30: Boston Celtics–Dallas Mavericks
  • 6. mérkőzés (ha szükséges): Június 21., 2.30: Dallas Mavericks–Boston Celtics
  • 7. mérkőzés (ha szükséges): Június 24., 2.00: Boston Celtics–Dallas Mavericks

(Borítókép: Getty Images)