Cannes-ban díjazták Kozso unokáját és volt feleségét

A nemzetközi mobiltelefonos filmfesztiválon a 14 év alattiak kategóriájában nyert díjat Kozso unokája, Mia, aki egy saját készítésű filmet mutatott be a déd- és ükszüleiről, míg volt felesége, Kádár Mónika a videóklipes kategóriában kapott elismerést.

A Fókusz riportjában bemutatkozott a tévénézőknek Kozso egyetlen unokája, Mia, aki nemrég elismerést kapott Cannes-ban a nemzetközi mobiltelefonos filmfesztiválon. A 14 év alattiak kategóriájában díjazták a filmjét, amelyet saját telefonjával készített a családja idősebb tagjairól. Az RTL-nek adott interjúban Mia először mutatkozott be a nyilvánosság előtt, és vidáman mesélte hobbijairól, mint a rajzolás, ékszerkészítés, horgolás és videóvágás.

A riportban Kozso első felesége, Kádár Mónika és közös lányuk, Kocsor Amanda, ismertebb nevén Amanda Ardens, is nyilatkoztak. Amanda, aki íróként tevékenykedik, regényei Magyarország mellett az Egyesült Államokban is megjelentek már, és saját podcastműsort is vezet, elmondta, hogy híres szülők gyermekeként nehezebb érvényesülni, de célja mindig az volt, hogy saját erőből érvényesüljön, ami szerinte sikerült is. Amanda négyéves korában váltak el a szülei, és anyja azóta egyedül nevelte őt a nagyszülők segítségével. Kozso csak alkalmanként volt jelen a család életében, de amikor Amanda gimnazista lett, egy időre az édesapjához költözött Sződligetre.

Mia édesanyja szerint az unoka és a zenész nagyapa kapcsolata nem túl szoros, ritkán találkoznak, de amikor mégis, akkor közösen alkotnak. Mia a műsorban elárulta, hogy ilyenkor rajzolnak, festenek, töklámpást készítenek, faragnak, teáznak és palacsintáznak. Amanda hozzátette, hogy bár Kozso időnként megjelent, konkrétan úgy nem vette ki a részét, mint édesapa, és nem is kérték a segítségét semmiben sem.

Mia szabadidejében rajzolni szeret, videókat vág, ruhákat tervez, és horgolással, valamint ékszerkészítéssel is foglalkozik.