Hevesi Kriszta gyermekkori traumáiról vallott

Dr. Hevesi Kriszta, szexpszichológus, Hajdú Péter műsorában beszélt gyermekkori traumáiról és a szakmai kihívásokról, amelyekkel szembe kellett néznie.

Hevesi Kriszta őszintén mesélt a nehézségekről, amelyekkel már nagyon fiatal korában meg kellett küzdenie. A szexpszichológus elárulta, hogy ügyfelei néha másképp közelítettek felé, mint ahogy azt kellett volna, és beszámolt arról is, hogyan kezeli ezeket a helyzeteket.

A műsorban Hevesi Kriszta egy gyerekkori tragédiáról is beszélt: szülei szerettek volna több gyermeket, de elvesztették a kisbabákat, így végül egyedüli gyermekként nevelkedett.

Egy másik megrázó tapasztalatáról is szót ejtett: hatéves korában, amikor már iskolába járt, egy férfi abuzálta. Kriszta élesen emlékszik a jelenetre, és elmondása szerint a férfi irodai alkalmazott volt, öltönyös, nyakkendős, vékony, fekete-fehér ruhában és szemüveges. Az eseményt abúzus kísérletnek nevezte, és hozzátette, hogy ez nem volt az egyetlen hasonló helyzet, amit átélt, legalább öt ilyen esetet tudna felsorolni.