Evangeline Lilly visszavonul a színészettől

Evangeline Lilly, a Lost című sorozat, a Marvel-filmek és A hobbit-filmek sztárja, bejelentette, hogy egy időre visszavonul a színészettől. Az Instagram-oldalán megosztott egy 18 évvel ezelőtti felvételt, ahol arról beszélt, hogy tíz év múlva szeretne már visszavonult színésznőként élni, családot alapítani, írással és humanitárius munkával foglalkozni.

Lilly elmondása szerint elérkezett az életében az a pont, amikor úgy döntött, ideje szünetet tartania a színészettől. A bejegyzésében kifejtette, hogy bár a gazdagság és hírnév felé vezető út vonzó lehet, ő a dharmájába lépve, az élet helyes útját követve érzi magát beteljesedve. A színésznő hozzátette, hogy boldog és hálás az életéért, és hogy a gazdagságtól és hírnévtől való eltávolodás bár ijesztőnek tűnhet, a félelmet a beteljesülés válthatja fel.

A 44 éves színésznő, aki jelenleg két fiút nevel párjával, Norman Kalival, azt is hozzátette, hogy bár nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy egy nap visszatérjen Hollywoodba, jelenleg ott van, ahol szerinte tartozik, és készen áll az élete új szakaszára. A Variety kérdésére elmondta, hogy valójában már három éve, a Kvantumánia befejezése óta nem játszik, és ez az időszak kiteljesedéssel és örömmel töltötte el. „Visszatérhetnék holnap, két év múlva vagy soha, de jelenleg nem keresek aktívan semmilyen munkát az iparban, és nincs semmilyen szerződéses kötelezettségem. Az időmet a humanitárius munkámnak és az írásnak szentelem” – tette hozzá Lilly.

Evangeline Lilly legutóbbi szereplése a A Hangya és a Darázs: Kvantumánia című filmben volt, ahol egy érdekes megjegyzést tett: egy csapat gyerek előtt kijelentette, hogy szívesen lefeküdne kollégájával, Michael Douglasszel. Lillyt a Lostért Golden Globe-díjra jelölték, és több Marvel-filmben is láthattuk, például a Bosszúállók: Végjátékban. Emellett Peter Jackson A hobbit trilógiájának második és harmadik részében is feltűnt, ahol Taurielt alakította. Tavaly egy interjúban arról beszélt, hogy Hugh Jackman közbenjárása révén csatlakozhatott volna az X-Men franchise-hoz, és Wonder Woman szerepével is megkeresték, de egyikhez sem volt kedve, és így képtelen lett volna önazonosan játszani. A művésznő mindig megválogatta szerepeit és ritkán ment bele olyan munkákba, amiben nem érezte komfortosan magát – ezért sem meglepő tőle a mostani döntés sem.