Christina Applegate súlyos depresszióval küzd

Christina Applegate, aki 2021 augusztusában szklerózis multiplex diagnózisáról számolt be, súlyos depresszióban szenved, és elmondása szerint nem élvezi az életet. Az A híres Ron Burgundy legendája, az Egy rém rendes család és a Halott vagy című sorozatok sztárja azóta abbahagyta a színészkedést, és korábban úgy nyilatkozott, valószínűleg nem fog többé kamera elé állni. Az idei évben azonban több nyilvános megjelenése volt, és interjúkat is adott, bár márciusban arról beszélt, hogy egyfajta pokolban él.

A Messy című podcast egyik friss adásában Applegate részletesen beszélt a mentális állapotáról, elmondva, hogy az utóbbi időben súlyos depresszió lett úrrá rajta, ami őt magát is megijeszti fatalizmusával.

Foglyul estem ebben a sötétségben, amit nagyjából húsz éve nem éreztem. (...) Nem élvezem az életet, egyszerűen nem élvezem. Nem élvezem a dolgokat már – nyilatkozta Applegate.

Hozzátette, hogy a mentális küzdelmei miatt időpontot foglalt egy terapeutánál, amit személyes áttörésnek tart, mivel korábban kerülte a terápiát, attól tartva, hogy ha elkezd sírni, képtelen lesz abbahagyni.

Applegate a közelmúltban, januárban az Emmy-gálán is megjelent, ahol egy díj átadásával tiszteletét tette. A közönség álló ovációval ünnepelte, és ő láthatóan meghatódott a szívélyes fogadtatáson.