A Netflix berendelte a Peaky Blinders-filmet

"Úgy tűnik, Tommy Shelby még nem végzett velem" – nyilatkozta Cillian Murphy, aki ismét elvállalta a főszerepet, és a film egyik producere is lesz.

A Peaky Blinders sorozat hat évad utáni lezárása egy egész estés film formájában fog megvalósulni, amelynek forgatása várhatóan szeptemberben kezdődik. Cillian Murphy, aki a sorozatban Tommy Shelby karakterét alakította, nemcsak visszatér a főszerepben, de a produkció egyik producere is lesz. A Netflix hivatalosan is megerősítette a film elkészítését, amelyben Steven Knight, a sorozat megalkotója írja majd a forgatókönyvet, és Tom Harper fogja rendezni, aki az első évadban már rendezett epizódokat.

Murphy a visszatéréséről szólva elmondta, hogy örömteli számára az újbóli együttműködés Steven Knighttal és Tom Harperrel. Harper pedig emlékeztetett arra, hogy több mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor először rendezett a sorozatnak, még nem sejtették, milyen sikeres lesz a Peaky Blinders, de érezték a potenciált a forgatókönyvben és a szereplők közötti kémiában.

A Peaky Blinders első évada 2013-ban debütált, és gyorsan kultikus státuszt ért el. A sorozat a Shelby gengsztercsalád történetét követte hat évadon keresztül, 2022-ben ért véget. Steven Knight már a sorozat befejezésekor is beszélt egy lezáró film terveiről. A Netflix a BBC-vel közösen fogja gyártani a filmet, amelynek forgatása ősszel kezdődik, és a hatévados sorozathoz hasonlóan a film is a streamingcsatornán debütál majd.

A Netflix egy rajongókat felcsigázó fotót is közzétett a forgatókönyvről, amely tovább fokozza a várakozást. Cillian Murphy egyébként nemcsak színészként, de producerként is megjelenik a készülő film stábjában. A sztoriról és a Murphyn kívüli szereplőkről egyelőre nem árultak el semmit, de a rajongók már most izgatottan várják a kezdést.

Steven Knight márciusban azt mondta a Birmingham Worldnek, hogy a film Cillian Murphyvel a fedélzeten folytatódik; korábban a Deadline-nak is azt mondta, hogy a film létre fog jönni. Azonban mégis ez az első hivatalos megerősítése a filmnek. A cselekmény részleteit és a további szereposztást egyelőre titokban tartják, bár Knight korábban azt mondta a Deadline-nak, hogy a film története a második világháború idején játszódna.

Mielőtt márciusban elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat Christopher Nolan Oppenheimer című filmjéért, Cilian Murphy szerepelt és producere volt a Small Things Like These című filmnek, amely az idei Berlini Filmfesztivált nyitotta. Ezzel párhuzamosan Alan Moloneyval közösen elindította Big Things Films nevű produkciós cégét. Jelenleg a Max Porter Shy című könyve alapján készült Steve című filmet forgatja, amelyet Murphy és Moloney a Big Things keretében készít a Netflix számára.

Nemrég szerződött le a Blood Runs Coal című filmre is, amely Mark A Bradley Joseph Yablonski szakszervezeti vezető meggyilkolásáról szóló könyvén alapul, és amelyet az Oppenheimer stúdió Universal előzetesen megvásárolt.