Megtörtént a miniszterelnök rémálma a választás előtt

Az eddigi lehető legrosszabbul alakul a kampányidőszak Rishi Sunak brit miniszterelnök számára: pártja, a Konzervatív Párt hátránya tetemes az ellenzéki Munkáspárttal szemben, ráadásul 14 év kormányzás után jelenlegi kampányuk eleve defenzív. Azonban ennél is nagyobb probléma, hogy a brexit agytrösztje, Nigel Farage bejelentette, hogy ő is elindul a választáson – így a toryknak nevezett konzervatívok már két fronton is védekezésre szorulnak.

Miniszterelnökségének egyik legrosszabb napján túl van Rishi Sunak brit miniszterelnök. A Konzervatív Párt elnöke ugyanis hétfőn két váratlan rossz hírt is kapott. Két közvélemény-kutató cég, a YouGov és a More in Common több mint 20 százalékpontos előnyt mért a Keir Starmerrel egyfajta neoliberális fordulaton áteső Munkáspártnak, ráadásul a két cég mandátumbecslései szerint a toryk 14 év kormányzás után az 1997-es történelmi vereségnél is nagyobb vereségbe szaladhatnak bele.

Azonban ennél még rosszabb érinthette a brit kormányfőt, amikor helyi idő szerint délután négykor a konzervatívok jobboldali ellenzéke, a leánykori nevén Brexit Partynak nevezett Reform UK bejelentette, hogy MR. BREXIT, AZAZ NIGEL FARAGE VISSZATÉR A POLITIKÁBA ÉS ELINDUL A VÁLASZTÁSON, HOGY REMÉNYEI SZERINT BETÖLTSE A TORYK UTÁN HAGYOTT ŰRT A BRIT POLITIKA JOBBOLDALÁN.

Farage annak ellenére jelentette be indulását a dél-angliai Essexben található Clacton választókörzetben, hogy tíz napja még úgy nyilatkozott, a pártalapítónak esze ágában sincs visszatérni a politikába, és támogatásáról biztosította a pártelnöki helyét 2021-ben megöröklő Richard Tice-t. Majd váratlanul, mindössze pár órával a bejelentés előtt, megszervezett sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy visszaveszi a párt irányítását.

A parlamenten kívüli párt régi-új elnöke szerint döntését egy nappal korábban hozta meg, amikor egy pubba lépve bűntudatot érzett: szerinte semmi sem működik az Egyesült Királyságban. Így tehát csak és kizárólag rajta és pártján múlik, hogy indítsanak egy sikeres „politikai lázadást”, amire szerinte az országnak szüksége van.

Egzisztenciális válság a toryknál

Sunak és a toryk aggodalma Farage belépése kapcsán nem véletlen. A kutatások szerint a brexiter Reform UK már eddig is fontos szavazatoktól foszthatja meg a 14 éve kormányzó pártot a mostani választásokon, leghíresebb taguk, alapítójuk és ideológusuk, Nigel Farage visszatérése pedig még nagyobb löketet adhat a brexiter pártnak.

Egyes kutatások szerint majdnem 50 körzetet is bukhatnak amiatt a toryk, ha a Reform UK elindul, mert így a jobboldali, brexiter szavazók megoszlanak a két párt között, ami miatt a Munkáspárt vagy a Liberális Demokraták jelöltjei könnyebben szerezhetnek mandátumot a billegő, de akár korábban konzervatív bástyáknak számított körzetekben is.

De az eddig brit parlamenti választáson mandátumot még sosem szerző Farage nem csupán azért döntött az indulás mellett, hogy borsot törjön Sunakék orra alá, hiszen ennél nagyobb célja van: a belső konfliktusokban gazdag és a népszerűség hiánya miatt eleve motiváltatlan konzervatívok helyét átvenni a brit jobboldalon.

A konzervatívok rég voltak ilyen gyengék: több, a keményvonalas brexiter álláspontja miatt a brit politika jobboldalán és szélsőjobboldalán népszerű jelölt jelentette be, hogy az idei választáson nem indul újra, de mellettük korábbi stabil győzelmeket hozó politikai veteránok is elálltak az indulástól.

(Right-wing) Anarchy in the UK

Ugyanakkor kérdéses, hogy mindez sikerülhet-e. Az biztos, hogy a két jobboldali indulása miatt a jobboldali-brexiter tábor megosztott lesz – elvégre a Reform már korábban bejelentette, 2019-hez képest idén nem fog együttműködni úgy a torykkal, hogy a korábban a párt által nyert körzetekben nem indulnak rájuk – és ez alapvetően a Munkáspártot segíti a mandátumaik maximalizálásában.

Azonban Farage deklarált célja, egy jobboldali politikai lázadás végrehajtása, illetve a jobboldal átvétele, már nem ennyire biztos. Farage korábbi pártjai – mind a UKIP, mind mostani pártja a leánykori nevén a Brexit Party – ugyanis az EP-választásokon több ízben is legyőzték a torykat, méghozzá meglehetősen magabiztosan, azonban a brit parlamenti választási rendszer teljesen más.

A parlamenti választásokon ugyanis a győztes mindent visz elven működő FPTP-rendszert használnak, a választók pedig nem szoktak olyan jelöltekre szavazni, aki esélytelen a győzelemre és emiatt elveszne a szavazata, ehelyett inkább taktikusan az erősebb jelölt neve mellé írják az ikszet.

Így hiába mérik jelenleg 12 százalékpontra a Reform UK-t, könnyen elképzelhető, hogy ez egy mandátumot se fog hozni nekik. Farage korábbi pártja, a UKIP a támogatottsága csúcsán is mindössze 1 mandátumot tudott szerezni a westminsteri választásokon, miközben stabil 20 százalékpont feletti pártnak mérték a kutatások.

Nem az első eset

Farage nemrégiben egy kampánynyitó rendezvényen tejturmixszal történt támadás áldozata lett, amikor egy fiatal nő ráöntötte a turmixot, majd odébb sétált. Az eset után Richard Tice, a Reform UK pártvezetője, akitől Farage úr hétfőn vette át a posztot, közösségi médiás bejegyzésben állt ki utóda mellett, és azt állította, hogy az incidens több százezer szavazatot hozhat a pártnak. Giles Watling, a konzervatívok jelöltje Clacton választókörzetében – ahol Farage is jelöltként indul – sajnálkozását fejezte ki az esemény miatt, hangsúlyozva, hogy minden jelöltnek joga van az erőszak és megfélemlítés félelme nélkül kampányolni. Robert Jenrick volt konzervatív miniszter és ügyvéd szerint ez „egyértelműen bűncselekmény”, és úgy vélte, hogy „ilyen viselkedésnek nem lehet helye egyetlen politikai párt jelöltjével szemben sem a kampányban”.

A politikusnak már korábban is volt egy hasonló incidense: 2019-ben Newcastleben öntötték le, és a bíróság „politikailag motivált támadásnak” értékelte ezt, 350 fontra büntetve az elkövetőt. Korábban, 2014-ben tojásokkal dobálták meg a politikust. Az essexi eseményt követően Farage épp távozott egy pubból, amikor egy fiatal nő oldalról ráöntötte a McDonald's-ból vásárolt tejes shake-ét, majd továbbállt – írta meg a Sky News. A politikus kissé megijedt, amikor a folyadék az arcába ömlött, majd a kezével letörölte az arcát, miközben csapatának tagjai arrébb vezették.