Brutális rendőrgyilkosság rendezheti át a politikai erőviszonyokat Németországban

Múlt pénteken egy 25 éves, afganisztáni származású bevándorló késsel támadt egy szélsőjobboldali szervezet aktivistáira Mannheimben, és több szúrással megölt egy rendőrt. Az eset felélesztette a bevándorlással kapcsolatos vitákat Németországban, és pár nappal az európai parlamenti választások előtt lökést adhat a leszállóágba került bevándorlásellenes pártnak, az AfD-nek.

A támadó 2014-ben érkezett Németországba, ahol menekültstátuszt kapott, és a pénteki támadás során a rendőrök meglőtték, így még nincs kihallgatható állapotban. A támadás motivációja egyelőre ismeretlen, de a célpontok alapján vallási-politikai indíttatásra lehet következtetni. A Politico szerint a rendőrgyilkosság heves vitát indított el Németországban a bevándorlásról és a radikális iszlámról.

Az eset hatására az AfD, amely a botrányai miatt jelentősen visszaesett a támogatottságban, újra erősödhet. A párt társelnökei, Tino Chrupalla és Alice Weidel szerint az esemény rávilágít az elhibázott bevándorlás- és biztonságpolitika következményeire, és az AfD biztonságos határokat, valamint az Afganisztánból érkező bevándorlást megállítani szándékozik. Björn Höcke, a párt egyik szélsőséges tagja szerint a Mannheimben történtek már az egész országra kiterjednek.

Az ARD-DeutschlandTrend felmérése szerint a németek 41 százaléka tartja a migrációt a közelgő európai parlamenti választások legfontosabb témájának. A Tagesschau.de arról számol be, hogy egyre több politikus szorgalmazza a külföldi állampolgárságú bűnözők hazatoloncolását. Andy Grote, hamburgi szociáldemokrata szenátor kezdeményezése szerint a veszélyes bűnözőket ki kellene utasítani az országból, és több tartomány már csatlakozott is a javaslathoz.

Jelenleg azonban Németország nem tudja visszatoloncolni az embereket Szíriába vagy Afganisztánba, mivel nincsenek diplomáciai kapcsolatai ezekkel az országokkal. A belügyminisztérium, Nancy Faeser vezetésével, vizsgálja az Afganisztánba történő visszatoloncolás lehetőségét, de ehhez meg kell állapodni a tálib rezsimmel. A Zöldek szerint azonban ez nem lenne hatékony, mivel a tálib rezsim nem büntetné, hanem jutalmazná a Németországban elítélteket, és a jogállami feltételek sem adottak a visszatoloncoláshoz.

Olaf Scholz kancellár a Bundestagban fog nyilatkozatot tenni Németország jelenlegi biztonsági helyzetéről. Közben egy friss felmérés szerint Scholz szociáldemokrata SPD-je megelőzte az AfD-t, amely hosszú időn keresztül Németország második legnépszerűbb pártja volt. Az INSA intézet felmérése szerint az AfD támogatottsága 15,5 százalékra esett vissza, míg az SPD 16 százalékon áll. Az AfD támogatóinak egyharmadát elvesztette az idén januári csúcs óta, amikor még 23 százalékon állt, és a pártot számos botrány is érintette, valamint a radikális jobboldali pártokat tömörítő Identitás és Demokrácia (ID) EP-frakciójából is kizárták.