Az euró bevezetésének támogatottsága megugrott Magyarországon

A Závecz Research kutatása szerint jelentősen megnőtt azoknak a magyaroknak a száma, akik az euró bevezetését támogatják az Európai Parlamenti választások óta.

Az elmúlt öt év során, a kormány Brüsszel-ellenes kampányai ellenére, a magyar társadalom egyre inkább EU-pártivá vált. Míg 2019-ben a megkérdezettek 38 százaléka támogatta volna az euró bevezetését, addig a mostani kutatás szerint ez az arány 68 százalékra emelkedett, az ellenzők száma pedig 49 százalékról 25 százalékra csökkent.

A demográfiai mutatók alapján nem találtak olyan csoportot, ahol az ellenzők lennének többségben. A különböző korcsoportokban 68-70 százalék, a községekben élők 64 százaléka, míg a megyeszékhelyeken élők 75 százaléka áll az euró bevezetése mellett.

A Fidesz és a Mi Hazánk szavazói között is több mint a fele, 53 és 49 százalék támogatja a forintról való váltást. A baloldali szavazók körében még magasabb a támogatottság: a DK-MSZP-Párbeszéd szavazóinak 93 százaléka, míg a Tiszások szavazóinak 83 százaléka támogatja az euró bevezetését.

Az EU iránti támogatottság is növekedett az előző választások óta. A megkérdezettek 60 százaléka szeretne több közös döntéshozatalt és szorosabb együttműködést a tagállamok között, ami 9 százalékponttal több, mint 2019-ben. Ezzel szemben 33 százalék szeretne lazább együttműködést és több tagállami szuverenitást, ezt a nézetet főként a Fidesz és a Mi Hazánk szavazói osztják 61 és 56 százalékos arányban.

Az Európai Egyesült Államok koncepciójáról is többen hallottak: a megkérdezettek 59 százaléka ismeri ezt az elképzelést, ami 16 százalékpontos növekedést jelent az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest. A községekben élők körében is több mint fele, 52 százalék tudja, mi az Európai Egyesült Államok, és a megkérdezettek 48 százaléka támogatja, míg 44 százalék elutasítja ezt a koncepciót.

A kutatást egy 1000 fős, az ország felnőtt népességét reprezentáló mintán végezték, telefonon keresztül. Az eredmények hibahatára maximum plusz/mínusz 3,2 százalék, ami azt jelenti, hogy az adatok nagy valószínűséggel közelítenek ahhoz, amit az összes magyar felnőtt megkérdezése esetén kaptak volna. A felmérés 2021. május 8. és 14. között zajlott.