Általános iskolások hozhatták össze a nyár legnagyobb slágerét

A TikTok világában már nem meglepő, hogy egy-egy önjelölt előadó, zenész, énekes az algoritmusnak és a felhasználók szimpátiájának köszönhetően akár a semmiből is befut egy-egy dalával, az azonban nem fordul elő sokszor, hogy a trendvonat masinisztái nem mások, mint gyerekek. Emiatt is rabolhatta el a felhasználók szívét a The Spark című dal, amelyet 9 és 12 év közötti ír gyerekek rappeltek fel. Vigyázat, addiktív!

A naptár szerint ugyan még csak néhány napja startolt el az idei nyár, a közösségi média trendjeit és megtekintéseit elnézve, már most megtalálhatták a nyár legnagyobb slágerét a felhasználók. Ilyenkor persze azonnal a világ leghíresebb előadóinak neve, például Taylor Swifté juthat eszünkbe, ezúttal azonban egy olyan formáció rabolhatta el az emberek szívét, amelyről korábban nagy valószínűséggel csak egy-két ember hallott. 

Ehhez képest még inkább meglepő az, hogy mindössze két hét kellett ahhoz, hogy a szóban forgó The Spark című dal több milliós nézettséget generáljon a közösségi oldalakon és videómegosztókon. A The Guardian cikke szerint május 20-án, mindössze öt nappal a megjelenése után már több mint 8,6 millióan hallották a számot, azóta pedig temérdek tartalom készült a TikTok-on a dal hangsávjával. 

Tízéves gyerekek rappelik le a fejünket

A The Spark-ot a Cork külvárosában, Knocknaheeny-ben székelő Rhyme Island hívta életre a rapzenészeket támogató The Kabin Studioval együttműködve, akikhez társult a Creative Ireland nevű kormányzati kezdeményezés is, amely a Cruinniú na nÓg-ot finanszírozza. Igen, ez most kivételesen nem elütés, a magyar szemmel meglehetősen furcsa nevű fogalom egy napot jelöl, amely az országban a fiatalok kreativitásának nemzeti ünnepe. Így nem is meglepő, hogy ez a dal lesz az idei Cruinniú na nÓg himnusza, amelynek keretein belül ezernél is több ingyenes kreatív eseményt és programot tartanak majd gyermekeknek és tinédzsereknek Írország-szerte. A kezdeményezés 2018-ban indult, idén június 15-én rendezik meg.

A dalban körülbelül 30, 9 és 12 év közötti gyerek szerepel Corkból, valamint egy kisebb csoport, akik menekültszállón élnek Lisdoonvarnában, Clare megyében. Annak ellenére, hogy a számot rendkívül hamar felkapták, egy átlagos videokliphez képest jóval kisebb munkát, és kevesebb időt fektetett be a csapat a The Spark elkészítésébe. Mindössze egy nap alatt forgott le a klip, amelyben a csapat tagjai egy buszon és egy feldíszített teremben ugrálva lökik a kamerába a szöveget. A fiatalok által írt és felénekelt szöveg ennél sokkal mélyebb gondolatokat közvetít – még ha a megfogalmazás sokszor meglehetősen egyszerű is.

A Cruinniú na nÓg himnuszaként a dal megragadja a fesztivál szellemiségét, és valóban a gyermekek kreativitását ünnepli. Minél több a gyerek, annál sokszínűbb a produkció, amit jól bizonyít az is, hogy a lisdoonvarnai menekültközpontban egy húsvéti táborban készültek el az első versszakok, amelyeket aztán a Kabin Crew tagjai egészítettek ki. A The Spark különlegessége, hogy minden versszakot más-más gyermek ad elő, a kihívások leküzdéséről és a kreatív hangok megtalálásáról saját látásmódjában beszélve. Olyan motiváló sorokból épül fel, mint például a "Ha büszke vagy arra, aki vagy, és arra, amit csinálsz, kiáltsd!" vagy éppen a „...kerestem a szikrát, és megtaláltam."

A semmiből lettek a TikTok sztárjai

Ahogyan több másik sláger esetében, úgy a legnépszerűbb rövidvideós közösségi platform, a TikTok volt az, amelynek köszönhetően világszerte megismerték az ír kisváros diákjait. A dal megjelenése óta ma már több mint 10 milliós nézettséget zsebelt be a különböző platformokon a szám, ahol nem csak magát a klipet, de a hangsávot is előszeretettel használják fel saját videók készítésére a tartalomgyártók. A TikTokon ráadásul számos videó azt mutatja, hogy a felhasználók kételkednek abban, hogy tetszeni fog nekik, de aztán reakciójukból hamar kiderül, hogy őket is beszippantotta a dal, ami ha így folytatja a terjedését, valóban meghatározó sláger lehet az idei nyáron globálisan.

A szám producere, Garry McCarthy is úgy gondolja, hogy a dal valóban meghatározó sláger lehet az idei nyáron globálisan. McCarthy elárulta, hogy meglehetősen hamar összedobták a zenét, ami ennek ellenére elképesztően jól sikerült. "Elképesztő volt a dal fogadtatása. A gyerekek energiája és pozitivitása inspirálja és motiválja az embereket. Ez egy igazán fülbemászó szám. Valami lendületessel akartunk dolgozni, innen jött a drum and bass alapötlete. Amikor megtaláltuk az ütemet, elkezdtünk dallam és szövegötletekkel előállni, de hamar összeállt a kép" – emelte ki.