Christina Applegate súlyos depresszióval küzd

Christina Applegate színésznő egy interjúban beszélt arról, hogy súlyos depresszióban szenved, és már nem élvezi az életet. A színésznőnél 2021 augusztusában diagnosztizáltak szklerózis multiplexet, egy gyulladásos autoimmun betegséget, amely az agy és a gerincvelő idegsejtjeinek védőburkát károsítja.

Applegate a Halott vagy című sorozat forgatása közben döntött úgy, hogy orvosi vizsgálatokat végeztet el, amikor kollégája unszolására fény derült betegségére. Emiatt szüneteltették a forgatásokat, hogy elkezdhessen a kezeléseket. 2023-ban bejelentette, hogy visszavonul a színészettől, és egy nemrég készült interjúban azt mondta, úgy érzi, mintha a pokolban élne.

A színésznő egy amerikai podcastműsorban nyilatkozott arról, hogy a szklerózis multiplexxel folytatott harca miatt mély depresszióba esett, és nem akar élni. "Most olyan depresszióban vagyok, amilyet szerintem évek óta nem éreztem. Olyan, mint egy igazi, »Francba az egésszel« depresszió, ami engem is megrémít egy kicsit, mert nagyon fatalista érzés. Olyan sötétség csapdájába estem, amit nem éreztem már, nem is tudom, mióta, talán vagy 20 éve" – idézte a színésznőt a Page Six.

A podcastműsort a januári Emmy-díjátadó után nem sokkal vették fel, de csak most került nyilvánosságra. Az eseményen Applegate bottal érkezett a színpadra, és a közönség vastapssal fogadta. Az elismerés ellenére az eseményt élete „legnehezebb napjának” nevezte, és a következő két napot alvással töltötte. "Most őszinte leszek [...] Nem élvezem az életet. Nem élvezem. Már nem élvezem a dolgokat" – fogalmazott a műsorban.

Jamie-Lynn Sigler színésznő, aki szintén szklerózis multiplexxel küzd, próbálta biztatni Applegate-et, hogy ne adja fel a harcot. "Ha egyszer eljutsz arra a pontra, ahol elfogadjuk, hogy ez így lesz, talán örökre, akkor rájössz, hogy [a szklerózis multiplex való küzdelem] nem elég ok arra, hogy abbahagyd az életet, mert itt ülök veled szemben, és még mindig úgy megnevettetsz, ahogy senki más nem tud [...] nem hagyhatom, hogy feladd" – mondta neki.

Applegate később elismerte, hogy "fél" attól, hogy terápiát vegyen igénybe a depresszió ellen, mert nem akarja kiadni magából az érzelmeit. "Annyira félek, hogy megnyílnak azok a zsilipek, és nem fogom tudni megállítani" – mondta, bár az epizód végén megígérte, hogy újra felveszi a kapcsolatot a terapeutájával.

Magyarországon számos lelkielsősegély-szolgálat működik, ahol ingyenes segítséget lehet kérni. Az Index a tavaly szeptember 10-i öngyilkosság-megelőzés világnapja alkalmából minisorozatot indított, ahol a témában megjelent korábbi cikkeket olvashatjuk.