Babakötvény: Milliós megtakarítások várnak a fiatalokra

A Babakötvényesek a futamidő lejártával dönthetnek úgy, hogy a megtakarított összeget felveszik vagy tovább kamatoztatják. Idén több mint 360 ezer Kincstári Start értékpapír-számlát tartanak nyilván, és a korábban megszüntetett számlákon az átlagkifizetés értéke 2 millió forint volt.

Azok a fiatalok, akiknek a szüleik már 2006-ban, születésük után rögtön vásároltak Babakötvényt, idén töltik be a 18. életévüket, így jogosultak lesznek a pénz felvételére. Annak a 4 ezer főnek, akik már korábban hozzáférhettek az összeghez, a szüleik kisgyermek korukban indították el a megtakarítást, és már betöltötték a 18 évet.

A Start-számláról a kifizetést csak a gyermek 18. életévének betöltését követően lehet kérni, de legkorábban a számla megnyitását követő harmadik év eltelte után, illetve a Babakötvény lejáratakor. Ha a számlatulajdonos gyermek a számlanyitás pillanatában tölti be a 16. életévét, akkor a befektetésekhez legkorábban a 19. életévének betöltése napján férhet hozzá.

A Babakötvényt a gyerekek a lejáratáig meg is tarthatják, és az 2006-os korosztály, valamint a 2014. január 31. előtt születettek akár 2032-ig is megtarthatják a kötvényt. 18 év felett már nem lehet befizetni a számlára, és állami támogatás sem jár, de az éves infláció plusz 3 százalékos kamatprémiumra továbbra is jogosultak.

A Babakötvény kamata kiemelkedik az állampapírok közül, idén 20,6 százalékos kamat jár utána. A befizetéseket 2023-ban először évi 1,2 millió forintban maximalizálták, ami havi szinten 100 ezer forintot jelent.

A szabadon felhasználható megtakarításhoz járulék, adó- és illetékmentesen lehet hozzájutni, és azok, akik most veszik fel a pénzt, 7,8 százalékos évesített hozamot értek el.

A számla megszüntetését, amelyet a pénzfelvétel, illetve a kiutalás elindítása követ, az azonosításhoz szükséges okmányok birtokában már egyetlen személyes ügyintézés alkalmával el lehet intézni. Nagyobb összeg, főleg készpénzfelvétel esetén érdemes előre jelezni ezt a szándékot. Bár a szülő jelenléte nem kötelező, ajánlott, ha a fiatalt elkísérik erre az alkalomra.