A Tomori Pál Duna-híd átadása

Csütörtökön átadásra kerül a Kalocsa és Paks közötti új Duna-híd, amely a Tomori Pál nevet kapta, és aznap már a közlekedők is használhatják. A híd és a kapcsolódó úthálózat fejlesztése nettó 92 milliárd forintba került.

Az új átkelőnek köszönhetően jelentősen csökken a menetidő Kalocsa és az M6-os autópálya, valamint Kalocsa és Paks között: a korábbi közel egy óráról mindössze 15 percre. A híd a szűkebb körű ünnepséget követően, még aznap, június 6-án nyílik meg a forgalom előtt.

A kivitelezés során a következő munkálatokat végezték el:

  • Beépítettek közel 28 ezer köbméter betont,
  • Az összeszerelt acélszerkezetek súlya meghaladja az 5 ezer tonnát,
  • 418 kilométer hosszúságban feszítő kábeleket szereltek be,
  • A folyószabályozási műtárgyakba és pillérvédelembe 82 300 tonna vízépítési követ építettek be.

Az új Duna-híd hossza 946 méter, és a kivitelezésén mintegy 900 ember dolgozott. A híd május elején esett át a próbaterhelésen, amely sikeres volt. A híd átadása után még egy ideig üzemel a Paks-Géderlak közötti kompjárat, de annak további sorsáról egyelőre nincs információnk.