Élvezzük ki a vasárnapi napsütést, mert hétfőtől ismét viharos idő köszönt ránk

Vasárnap még élvezhetjük a napfényt, de a jövő hét elején újra csapadékos és viharos időjárásra kell számítanunk.

Vasárnap a légkör átmenetileg megnyugszik felettünk, így többnyire napsütéses időre számíthatunk, különösen az északi tájakon, ahol azonban több gomoly- és fátyolfelhő is megjelenhet. Délután délnyugat felől azonban egyre több fátyolfelhő érkezik, és az északi területeken helyenként záporok is kialakulhatnak. Késő délután északnyugaton zivatar is várható, a szelet pedig élénk, északkeleten erős lökések kísérhetik, míg a Nyugat-Dunántúlon mérsékelt marad a légmozgás. A HungaroMet csak Győr-Moson-Sopron és Vas megyére adott ki vihar miatti figyelmeztetést, itt délután, leginkább a határ közelében, Sopron és Szombathely térségében lehet vihar, majd egy kisebb szünet után késő este az ország délnyugati harmadán is viharok várhatók.

A hőmérsékletek vasárnap 22 és 29 fok között alakulnak nappal, míg este 17 és 22 fok közé hűl le a levegő.

Vasárnap délután és este főként a nyugati határ közelében, mint például Sopron és Szombathely térségében, zivatarok is kialakulhatnak. Éjszaka nyugaton és délen néhol zivatarok várhatók, míg este délnyugat felől egy szakadozott felhősáv is átvonul az ország felett, amelyből elsősorban a déli részeken eső, zápor, esetleg zivatar is lehet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad, az éjszakai hőmérsékletek pedig 10 és 18 fok között alakulnak.

Hétfőn délelőtt erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több órás napsütés is várható. A nap első felében a nyugati és délnyugati területeken, majd máshol is számíthatunk záporesőre és zivatarokra, amelyekkel felhőszakadás és jégeső is társulhat. Hajnalban helyenként párás lesz a levegő, a déli, majd a Dunántúlon az északnyugati szelet élénk, zivatar térségében erős vagy viharos lökések kísérik. Délután a hőmérséklet 22 és 28 fok között valószínű. Hétfőn késő délelőttől már országszerte sokfelé lehet zivatar, viharos széllel kísérve. A Dunántúl északi felén egy-egy helyen 50 milliméternél is több eső leeshet, késő délutántól pedig inkább délen és délkeleten lesz esély heves zivatarokra. Az Időkép szerint hétfőn dél, délnyugat felől érkeznek a viharok, köztük heves zivatarok is várhatók, amelyekhez felhőszakadás, akár nagyobb méretű jég és 70-80 km/órát meghaladó erejű széllökések társulhatnak.

A legfrissebb előrejelzések szerint hétfőre szinte az egész országra másodfokú riasztás van érvényben heves zivatarok, felhőszakadás és orkános erejű szél miatt. Helyenként két centiméteres jéghullás is várható, amely a 60 kilométeres széllökésekkel együtt hatalmas károkat okozhat. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére felhőszakadás veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki, míg Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Pest, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hétfőre.

Keddre virradóan erősen felhős vagy borult égboltot várhatsz, de napközben nyugat felől felszakadozik a felhőzet. Reggel sokfelé, majd keleten szórványosan eső, zápor, zivatar alakulhat ki, helyenként felhőszakadással és jégesővel. Az esti óráktól csökken a csapadékhajlam, a szél délnyugatról északnyugatra fordul, és helyenként megerősödik, zivatar környékén viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban 12 és 17 fok, délután pedig 20 és 25 fok között mozog.

Szerdán sok napsütésre számíthatunk, gomoly- és fátyolfelhők társaságában. Helyenként zápor, esetleg zivatar is előfordulhat, nagyobb eséllyel északkeleten és nyugaton. Hajnalban pára- vagy ködfoltok is képződhetnek. A nyugati szél csak kevés helyen élénkül meg, a hőmérsékletek hajnalban 9 és 15, délután pedig 24 és 29 fok között alakulnak.

Csütörtökre szintén napos időre számíthatunk gomoly-, valamint fátyolfelhőkkel. Több helyen kialakulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel nyugaton és északkeleten. A nyugati, majd északi szelet többfelé élénk, néhol időnként erős lökések kísérik. A minimum 10, 17, a maximum-hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

A hét utolsó munkanapjára, péntekre pedig megérkezik a kánikula is. Napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, néhol záporral, zivatarral. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 11, 18, délután pedig már 26 és 32 fok közé emelkedik.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras