Fittyet hányt az előzni tilosra egy autós a 4-es főúton, majdnem baj lett belőle

Egy autós a 4-es főúton, május 31-én délután, az előzni tilos tábla ellenére is sort előzött, ami majdnem karambolba torkollt, amikor egy kisteherautó – a felvétel szerint szabályosan – balra szeretett volna kanyarodni.

A Budapesti Autósok legfrissebb videójában látható, hogy a kisteherautó időben kitette az indexet, behúzódott a felezővonalhoz, lelassított, és éppen balra szeretett volna kanyarodni, amikor egy hosszabb kocsisor végén haladó autós nagy sebességgel megpróbálta őt megelőzni. A kisteherautó sofőrje érzékelte az előzést, így visszább húzta járművét a saját sávjába, majd miután látta, hogy az előző autós inkább mögötte sorol be, megkezdte a kanyarodást. Az előzést végrehajtó sofőr azonban majdnem ütközött egy jobbról kikanyarodni akaró személygépkocsival, miután lesodródott az útról.

A videón egyértelműen látszik, hogy az eset helyszínén előzést tiltó tábla van, tehát az előző autós szabálytalanul cselekedett. Egy hozzászóló a videó alatt megjegyezte, hogy "rossz a cím. Ezt nem az »előzni tilos tábla« nem érdekelte, hanem önmagán kívül SEMMI sem érdekelte. Mások élete sem." A felvételt készítő kocsi tulajdonosa hozzátette: „Egy kisteher a mellékútra fordul le, időben irányjelez, lassít, a forgalmi sáv belső széléhez húzódik, én is és a mögöttem közlekedő teherautós is lassít, eközben nagy tempóban egy Passat előzi a sort, utolsó pillanatban veszi észre a lekanyarodni szándékozót, illetve az előzni tilos tábla után sem fejezi be a sor előzését. Ehhez képest szerencsésen megoldotta” – írta.

Szerencsére a manőverből nem lett nagyobb baj, és a sofőrök reflexeinek köszönhetően elkerülték a karambolt.