Magyar Péter a Békemenetről, a Tisza Pártról és a politikai hibákról beszélt

Magyar Péter a Partizánnak adott interjút a Békemenet ideje alatt, ahol kifejtette, hogy pártja nem kíván versenyezni a Kubatov-listával, és hogy a június 8-i tüntetésük lehet az eddigi legnagyobb politikai demonstráció.

Magyar Péter, aki korábban Brüsszelben élt, elmondta, hogy nem tudnak és nem is akarnak versenyezni a Kubatov-listával, mivel a Tisza Párt még mindig egyfajta "garázscégnek" számít, tizenkilenc párttaggal és összesen tizenöt aktív dolgozóval. A pártjuknak már van egy kisebb irodájuk és több ezer önkéntessel dolgoznak együtt, de nem rendelkeznek azzal a kapacitással, hogy mindenkit felhívjanak, mint ahogy azt a Fidesz teszi.

A Békemenet kapcsán Magyar úgy véli, hogy nem kell azzal törődniük, hiszen a Margit-szigetre tették, hogy ne lehessen összehasonlítani a Tisza Párt tüntetésével. Emellett arról is beszélt, hogy a kormánypárt stratégiája az, hogy elengedtek mindenkit, aki nem tartozik a törzsbázishoz, és szerintük kétmillió szavazó elegendő bármire. Magyar viszont arra számít, hogy magas lesz a részvétel a június 8-i tüntetésükön, és a többség sem a narancs-, sem a kék Fideszt nem fogja támogatni.

A Tisza Párt kampányáról szólva Magyar elmondta, hogy lesz 6-8 autójuk, de óriásplakátjaik nem lesznek. Az autókon kihangosítókat fognak használni, hogy a falvakban is bemutathassák programjukat, hasonlóan ahhoz, mint amikor a faluban bejelentik, hogy "jött a dinnye". Az országjárás során még nem jutottak el minden településre, de így kívánnak elérni több embert. A Facebookon és más közösségi platformokon is aktívak, de különösebb stratégiájuk nincs, pusztán szimpatikus tartalmat gyártanak.

Magyar arról is beszámolt, hogy szerinte az információs rendszer nagy része kormányközeli kézben van, ugyanúgy, ahogy a választási technológia is. Nem csak ezek ütötték meg ingerküszöbét, hanem Mészáros Lőrinc és Tiborcz István gazdagodása is.

A Momentumról szólva Magyar sérelmezte, hogy a kormány nem állt bele a témába, hanem fülüket-farkukat behúzva vonták vissza az olimpiai rendezési pályázatot. Ekkor volt egy erős személyes konfliktusa Gulyás Gergellyel.

Magyar szerint nincs egyetlen törésvonala a Fidesszel szemben, hanem egy folyamatról van szó. Úgy véli, a régebbi Vona Gábor és a Márki-Zay Péter elleni kampányok sehol nincsenek ahhoz, mint amit vele csinálnak most.

A politikus elárulta, hogy aláírásgyűjtést fognak indítani, hatóságokhoz fognak menni, mivel az interneten háborús reklámot lehet a gyerekek elé tenni.

Magyar szerint a kutatások nem érdekesek, még a kormánypárti kutatók is alacsonyabbra mérik a Fideszt, mint a Medián. Ő viszont nem ilyennek látja a Fideszt.

A köztévés vitáról szólva Magyar elmondta, hogy a Kutyapártos Tóth Imrén (Bruti) jól szórakozott, a vitán szórakoztatta őt is, feldobta a hangulatot. Sokan kritizálták azért, mert nem volt eléggé vehemens a vitán.

Magyar szerint egyetlen lehetőség van a NER leváltására, az pedig egy nagy ellenzéki párt. Ha előtte viszont pozíciókat kellene osztani, az a Fidesz malmára hajtja a vizet.

Gulyás Márton megkérdezte Magyart, hogy mégis milyen politikai hibákat követett el eddig. Magyar szerint aki dolgozik, az követ el hibákat, de ez is szimpatikus az embereknek.

Magyar beszélt jelöltjeiről is, akiket Karácsony Gergely támadott. Ordas Eszter ellen a GVH eljárást indított, de Magyar szerint házastársak nem tudnak kartellezni, és Karácsony Gergelyt ezért be lehetne perelni.

Magyar szerint nincs gazdája Budapestnek, és ha valaki elmegy más városba, akkor láthatja, hogy a folyó a város része. A fővárosban viszont a hajózás nem a város része. Szerinte nincs vízió, nincs egységes rendészeti szabályozás, zöldfelület-kezelés.

A Tisza párt kapuit meg fogják nyitni a választások után, akkor fognak majd választmány előtt konkrét kérdésekről beszélni.

Magyar szerint egy normálisan működő országban így kellene történnie, ennek a tizedéért le kellene mondania – fogalmazott Szijjártó Péterről.

Magyar kritizálta az EU-t is, ugyanis szerinte a kormány teljesítette az összes elvárást, Brüsszel semmit nem ért el, a pénzek mégis „blokkolva” vannak.

Magyar elárulta, ő nemzeti ügynek tartotta az olimpiát. Megépült hozzá minden szükséges létesítmény, szerinte pedig jó, hogy ezek megépültek.

Gulyás Márton megemlítette a rendőri jelentést, ami Magyar és volt felesége, Varga Judit egy súlyos veszekedését írja le. Magyar a jelentés szerint ellenszegült a rendőröknek, mégsem kellett neki semmilyen jogkövetkezménnyel szembenéznie. Szerinte azonban hazug az adott jelentés. Az állami testőr a megítélése szerinte előre csinált egy olyan helyzetet, amit le lehetett írni.

Ezt követően elmondta, pártja a választások után is létezni fog. Nagyon veszélyesek lesznek a Fideszre nézve.

A Tisza Párt Budapest-programjáról beszélt. Elmondása szerint, „megengedhetetlen”, hogy egy ilyen városnak ne legyen gyalogos hídja. Jelenleg szerinte hibrid megoldás van, ugyanis a Lánchídon átmehetnek gyalogosok, középen mennek át a taxik, a BKK és a kormányautók. Ő a mostani helyzetben újranyitná az autós forgalmat a Lánchídon.

Magyar azt is elárulta, az eredménytől függ, hogy beül-e a Fővárosi Közgyűlésbe. Elmondta viszont, frakciónak jó vezetője lenne Ordas Eszter is.

Gulyás Márton ezután rákérdezett a Nagy Ervinnel való kapcsolatára is. A színészt állítása szerint ő hívta fel, egy órában kapott tőle egy kultúrkoncepciót, ebben voltak finanszírozási kérdések is. Ha polgármester lesz, ő lesz a művház vezetője, ha magasabb szintre jutnak, akkor pedig más. Viszont pozíciókat előre nem akar osztani.

Van, amiben egyébként Magyar Péter nem ért egyet Nagy Ervinnel. Szerinte az SZFE kapcsán egy politikailag eleve nyerhetetlen dologba mentek bele, ugyanis a kormány megmérte, vidéken nem ment át az ügy. A tanárok ügye átment, ott léptek is, azonban az SZFE-nél ez nem így történt. Elmondta viszont, nem támogatja az alapítványi egyetemek létét, állítása szerint ezeket vissza is fogják adni.

Magyar elárulta, hogy van abban felelőssége, méltányosan bánjon ellenfeleivel. Úgy látja, sikerük pont abban rejlik, hogy lehetnek bár nagyon különbözőek, mégis egy normális Magyarországot akarnak. Korrupt valamint levitézlett politikusokkal szemben más politikai kultúrát ígért, magánügyeket azonban nem fog elővenni, mert ez gyűlölethez és agresszióhoz vezet.