Rendkívüli nyitvatartás a választások idején a kormányablakokban és fontos információk a levélben szavazóknak

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium bejelentette, hogy a kormányablakok rendkívüli nyitvatartással várják az állampolgárokat az európai parlamenti és önkormányzati választások hétvégéjén, június 8-án és 9-én, hogy lehetővé tegyék a személyi okmányok pótlását és az új lakcím bejelentését.

A minisztérium tájékoztatása szerint a kormányablakok kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre nyitnak ki ezeken a napokon. Új lakcímet június 7-én, pénteken 10 óráig lehet bejelenteni, ezt követően hétfőig csak az elveszett lakcímkártya pótlására van lehetőség, a lakcímváltozás bejelentésére azonban nem.

A rendkívüli hétvégi nyitvatartás célja, hogy mindenki élhessen szavazati jogával, még azok is, akik az utolsó pillanatban veszik észre, hogy személyi okmányaik lejártak vagy elvesztek. A kormányablakok többsége országszerte június 8-án, szombaton 8 és 16 óra között, a választás napján, vasárnap pedig 7 és 19 óra között lesz nyitva.

Aki a határidőig bejelenti lakcímét, azt már az új lakóhelyén veszi nyilvántartásba a Nemzeti Választási Iroda, így ott tud majd szavazni. Péntek 10 óra után azonban már nem lesz lehetőség új lakóhelyre bejelentkezni egészen hétfő reggelig.

A szavazáshoz szükséges érvényes személyazonosító igazolvány mellett elfogadott dokumentumok a lakcímigazolvány, útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány. A szavazóbiztosok elfogadják a lakcímet tartalmazó régi személyi igazolványt is az azonosításhoz.

Amennyiben valakinek a voksolás hétvégéjén nincs érvényes személyazonosító igazolványa, a kormányablakokban ideiglenes személyi igazolványt állítanak ki, amely szavazásra jogosít.

A minisztérium arra kéri az állampolgárokat, hogy ügyintézés előtt tájékozódjanak a nyitva tartó kormányablakokról a https://kormanyhivatalok.hu/ honlapon.

A levélben szavazóknak különös figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy pontosan töltsék ki az azonosításukhoz szükséges nyilatkozatot és írják alá, valamint ne felejtsék el leragasztani a borítékot, mert különben a szavazatuk érvénytelen lesz.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok levélben szavazhatnak az EP-listákra, a regisztráció május 15-én 16 óráig volt lehetséges, amit végül 127 ezren tették meg. Az első levélszavazatok már megérkeztek az NVI-hez.

A levélcsomag tartalmazza az EP-választás szavazólapját, az azonosító nyilatkozatot, a belső és a válaszborítékot, valamint a szavazás módjáról szóló tájékoztatást. A választópolgár csak egy pártlistára szavazhat érvényesen, a voks akkor érvényes, ha a választópolgár két egymást metsző vonallal jelöli meg a választott pártot.

A válaszborítékot feladhatja postán (bárhonnan ingyen), vagy térítés ellenében bármelyik külképviseletre címezve. A válaszborítékot a külképviseleteken is leadhatja, ahol Beregszászon, Ungváron, Kolozsváron, Csíkszeredán, Bukarestben és Szabadkán hosszabbított nyitvatartással, június 7-éig minden nap 6-22 óráig fogadják a levélszavazatokat. Magyarországon a 97 egyéni választókerületi székhelyen is leadható a válaszboríték a szavazás napján 6-19 óráig.