Megakadályozott támadás a párizsi olimpia egyik helyszínén

A francia hatóságok sikeresen megakadályoztak egy iszlamista ihletésű támadást, amelyet a nyári párizsi olimpiai játékok egyik futballstadionjában terveztek végrehajtani.

A francia belügyminisztérium és a belbiztonsági főigazgatóság (DGSI) pénteki közlése szerint május 22-én letartóztattak egy 18 éves csecsen származású orosz állampolgárt Saint-Étienne-ben, akit azzal vádolnak, hogy támadást tervezett a Geoffroy Guichard-stadion ellen, amely az olimpiai futballtorna egyik helyszíne lesz. Ez az első meghiúsított támadás, amelyet a párizsi olimpiai játékok ellen terveztek, a harmadik az év eleje óta, és az ötvenedik 2017 óta. A gyanúsított a nézőket és a rendfenntartó erőket is szerette volna megtámadni, és mártírként akart meghalni.

A BFM hírtelevízió értesülései szerint a gyanúsítottat otthonában tartóztatták le május 26-án, és bűncselekmények előkészítésére irányuló terrorista bűnszövetkezet alapítása vádjával indult ellene eljárás. Jelenleg előzetes letartóztatásban van. A csecsen fiatal a kihallgatásán tagadta, hogy bármilyen támadást tervezett volna, csak annyit ismert el, hogy titkosított üzenetküldő alkalmazásokon keresztül kommunikált, de állítása szerint nem állt szándékában akcióba lépni. A gyanú szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez és más iszlamista mozgalmakhoz kötődő emberekkel váltott üzeneteket, amelyek a szurkolók megtámadásáról szóltak.

A rendőrség által végzett házkutatás során a nyomozók egy számítógépen megtalálták a Saint-Étienne stadionjának fényképét, és a gyanúsított mobiltelefonjában is találtak felvételeket a stadionról. A BFM információi szerint a gyanúsított a letartóztatását megelőzően ismeretlen volt a rendőrség és az igazságügyi hatóságok előtt, és tavaly érkezett a szüleivel Franciaországba.

A párizsi olimpia szervezői eredetileg úgy tervezték, hogy nagyszabású nyitóünnepséget rendeznek a Szajna partján június 26-án, azonban Emmanuel Macron francia elnök áprilisban bejelentette, hogy biztonsági okok miatt inkább a nemzeti stadionban tartják meg az eseményt. A turistáknak nem biztosítanak ingyenes belépést a megnyitó ünnepségre.

Pénteken Németországban feltehetően iszlamista indíttatású merényletet követtek el, amelyben megsérült egy rendőr és egy közéleti aktivista is. A késes támadásról bővebben ebben a cikkünkben olvashatnak.