Hiszed vagy sem: ez segít a jó alvásban

Egy tál víz az ágyad alatt? Egy álomcsapda a fejed felett? Esetleg egy medve a hálószobában? Ha hiszünk bennük, akár ezek is segíthetnek jól aludni, de léteznek hatékonyabb módszerek is.

Amikor Mark Twain egyik barátja panaszkodott, hogy fél aludni, mert mindig azt hiszi, hogy van valaki az ágya alatt, az amerikai író ezt válaszolta: „Ne féljen, csak vágja le az ágy lábát.” Ha igazi megoldást nem is kapunk ebből a humoros anekdotából az alvászavarainkra, az egyértelműen kiderül belőle, hogy a rossz alvás alaposan megkeserítheti az életünket, és bármilyen praktikát hajlandóak vagyunk bevetni a nyugodt éjszakák érdekében.

A latin somnus szó jelentése alvás vagy álom. Az ókori rómaiak ezen a néven ismerték az alvás és az álmok istenét, aki hozzájárult az emberek elaltatásához és az álmok elindításához. Ha ő valamiért megharagudott rájuk, akkor nagyon igyekeztek mindenféle módon kiengesztelni, hiszen segítsége nélkül képtelenek voltak elaludni, esetleg felébredtek az éjszaka közepén, vagy éppen a rossz álmokkal kellett megküzdeniük. Az elalvási vagy átalvási problémákat, illetve a rémálmokat nevezzük ma összefoglaló néven alvászavarnak, azaz inszomniának.

A kínai és indiai kultúrában úgy gondolták, hogy egy tál víz az ágy alatt felfogja a negatív energiákat, és javítja az alvás minőségét. A japánok a takaró alá bújtak, hogy elkerüljék a rossz álmokat. Egyes észak-európai országokban egy medvefigurára vagy plüssmedvére esküsznek, amely védelmet nyújt a hálószobában, és elűzi a rémálmokat. Az indiánok álomfogót vagy álomcsapdát lógattak az ágyuk fölé, míg nálunk a tükörrel kellett vigyázni: az ággyal szemben elhelyezve ugyanis azon keresztül ránk szabadulhatnak éjjel a rossz szellemek.

Az alvás minősége és mennyisége számos tényezőtől függ, beleértve az életkort, az életmódot és az egészségi állapotot is. A hosszú távú alvásproblémák testi-lelki és mentális egészségünkre is hatással vannak. Éppen ezért érdemes átgondolni az alábbi, kevésbé mesés, ám annál fontosabb tényezőket is a nyugodt, pihentető alváshoz:

  • Milyen az alváskörnyezetünk? A zajok és a fény még akkor is megszakítják, megzavarják az alvásfolyamatot, ha esetleg nem kelünk fel rá (vagy legalábbis nem emlékszünk erre). Kutatások szerint egy becsukódó ajtó vagy egy, az utcán hangos motorzajjal elhaladó autó a legzavaróbb hanghatások egyike, míg a szobába beszűrődő utcai világítás, esetleg az elektronikai eszközeink villódzó, kék fénye megnehezíti az elalvást, és összezavarja a bioritmusunkat.
  • Hogyan élünk? Kutatások szerint a mai ember 20 százalékkal kevesebbet alszik, mint száz évvel ezelőtt, ami mögött a stressz, a mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás áll. Ezen érdemes elgondolkodni…

Ha a fenti kérdéseket lelkiismeretesen megvizsgáljuk, és igyekszünk megteremteni magunknak az ideális alváskörnyezetet, és az életmódunkon is megpróbálunk változtatni, nagy eséllyel nem lesz szükségünk egyéb babonára ahhoz, hogy jól aludjunk. Ha átmenetileg mégis segítségre szorulnánk, forduljunk inkább a népi gyógyászatban hagyományosan alkalmazott gyógynövényekhez! Ezek hatását ugyanis ma már klinikailag is igazolták, és a modern gyógyszerek elkészítésekor is felhasználták őket. Ilyen gyógynövények a macskagyökér, a citromfű és a komló, amelyek kivonatának kombinációját tartalmazza az altató-nyugtató hatású Sedacur forte. Ez a növényi gyógyszer esténként segíti az elalvást, és pihentető alvást biztosít, napközben alkalmazva pedig nyugtató, feszültségoldó hatású. Mivel nincs negatív hatással a koncentrációra, nappal nem tompítja a figyelmet, nem rontja a reakcióidőt, és az autóvezetéshez szükséges készségeket sem befolyásolja. A Sedacur forte a patikákban recept nélkül kapható gyógyszer.

Vény nélkül kapható gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!