Márki-Zay Péter a Blikk talk! vendége volt

Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke és EP-listavezetője, a Blikk talk! sorozat következő részében vett részt, ahol Szirmay Dáviddal, a lap főszerkesztő-helyettesével beszélgetett.

A hódmezővásárhelyi polgármester, korábbi miniszterelnök-jelölt többek között arról beszélt, hogy miért váltott már több párt szavazójává, és mit gondol a legutóbbi választáson elszenvedett vereségről. A beszélgetés során érintette, hogy Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc hogyan reagált a választási eredményekre. Márki-Zay Péter kifejtette véleményét arról is, hogy a családja és ő hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy a kormánypárti plakátokon "mini Feriként" emlegetik őt. Lázár Jánosról is megosztott néhány gondolatot, valamint szóba kerültek az árulók és az álellenzékiek is.

A Blikk Talknak adott interjúban Márki-Zay Péter elmondta, hogy taktikai szavazónak tartja magát, és talán az SZDSZ volt az egyetlen baloldali párt, amire szavazott 1990-ben, mert ők voltak a „legharcosabb antikommunisták”. A politikus szerint nem a két évvel ezelőtti választási vereség volt a pofon, hanem a Fidesz kétharmados eredménye, ami szerinte „az utolsó két hét háborús hisztériájának volt köszönhető”. Beszélt arról is, hogy még Hódmezővásárhelyen, amikor Lázár ellen indult, olyan fotóriporterek küldtek rá, akik sorozatokat készítettek róla, és mindig a legelőnytelenebb képeket válogatták ki, és használták fel plakátnak.

A "Mini Feri" kampány kapcsán Márki-Zay elárulta, hogy a 3-4 éves gyerekek között nagyon népszerű volt, akárhova ment, megálltak, ránéztek, és azt mondták, hogy „Á, Mini Feri!”. Viccesen megjegyezte: „Ha az óvodások szavaztak volna, azt megnyertük volna! Mini Feri megnyerte volna. A Mini Putyinnal szemben.” Empátiáját a cigányság felé is kifejezte, mivel Kanadában bevándorlóként dolgozva ő is nehezebben kapott munkát, mint itthon azok, akiknek barnább a bőre.

Lázár János korábbi kijelentéseire reagálva Márki-Zay elmondta, hogy Lázár tehetséges színész volt a gimnáziumi színjátszókörben, és szerinte nem mindegy, ki nevezi őt az ország leghülyébb polgármesterének. A politikus szerint Vásárhelyen az a hír járja, hogy Lázár „Rain Man”-ként vezet egy füzetet gyerekkora óta, amiben a haragosait tartja számon, és kegyetlen bosszúálló. Gyöngyösi Márton (Jobbik) és Ungár Péter (LMP) kapcsán Márki-Zay úgy véli, hogy ők a Fidesz érdekeit követik, mivel megszavazták a magyar katonák küldését Csádba is, amit „hazaárulásnak” tart. Szerinte ki kellene plakátolni az országot azzal, hogy Orbán Viktor katonákat küld az afrikai országba.