„Jókedvre derítő film” mutatja be a Kaláka útját a Karib-tengerig
Több mint fél évszázada alakult meg a Kaláka zenekar, melynek megzenésített versei Magyarországon és a határon túl is ismertté váltak. Dokumentumfilmjük, mely egy erdélyi költő által megverselt kolumbiai városba is elkalauzol, most debütál.
„Karib-tengeeer!”
– kiáltja Gryllus Dániel, majd a következő képeken a zenekar tagjait látjuk, ahogy önfeledten játszanak a Karib-tenger hullámaiban. A Kaláka – A Kárpátoktól a Karib-tengerig című dokumentumfilm, mely június 14-én mutatkozik be a veszprémi Mozgókép Fesztiválon, egy zenés non-fikciós road-movie, amely időben és térben is szerteágazó utazásra invitálja a nézőt.
A film Pigniczky Réka rendezésében készült, és a koncertrészletek, interjúk, visszaemlékezések egyedi módon fonódnak össze a vágóasztalon, így a dalok évtizedeket és helyszíneket átívelve csendülnek fel.
A Kaláka – A Kárpátoktól a Karib-tengerig műfaji besorolása a „jókedvre derítő film”, amely a 330 órás nyersanyagból készült másfélórás játékidő során a megható pillanatoktól a humoros anekdotákig számos érzelmet érint.
A film bemutatja a zenekar 55 éves történetét, az alapítók, Mikó István és Huzella Péter kilépésének okait, Gryllus Vilmos gyereklemezeinek születését, és egy animációs stílusban megjelenített „magyar népmesét” is, amely a zenekar alapításának történetét meséli el.
A film kiemeli a Kaláka jelentőségét a világszerte szétszóródott magyar közösségek számára, a nyelvi és kulturális összetartozás fontosságát. Pigniczky Réka, a rendező, aki 56-os menekültek gyerekeként Amerikában nőtt fel, sajátos nézőpontját is belevitte a filmbe.
A dokumentumfilm egyik központi témája egy kolumbiai város, Cartagena meglátogatása, amelyhez a zenekart Kányádi Sándor köti, akinek verseit a Kaláka megzenésítette. Kányádi egy dél-amerikai előadókörút során töltött el fél órát Cartagenában, amely élmény ihlette meg a Románc című versét. A Kaláka később teljesítette Kányádi kérését, és elvitte a dalt a városba, ahol helyi fiatal zenészekkel együtt adták elő.
A film végül arra ösztönöz, hogy a dalokon és verseken keresztül érezzük a közösséghez tartozást, legyen szó akár egy argentin rajongóról, aki magyar verseket énekel, vagy csíkszeredai gyerekekről, akik hihetetlennek tartják, hogy a Kaláka tagjai betoppannak az iskolájukba.