Egyszeri csoda volt, soha többet nem lesznek fénycsíkok a Széll Kálmán téren

Nagy idők tanúi lehettek azok, akik még láthatták a Széll Kálmán téren keresztül-kasul futó, a talajba süllyesztett világító LED-sávokat. A 2016-ban részben megújított tér egyik látványos eleme lett volna ez, amelyet Tarlós István akkori főpolgármester adott át.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) akkoriban úgy kommunikált, hogy a LED-sávok segíteni fogják az áthaladókat éjszaka, mintegy 700 méter hosszan jelölve ki a legfontosabb gyaloglási irányokat. A látványterveken így is tűntek fel, azonban a valóságban a fénycsíkok hamar elsötétültek, majd végül az egész világítást lekapcsolták. A probléma a térkőbe épített világítás beázása volt, ami miatt a föld alatti elektromos berendezések is károsodtak. A BKK egy évvel az átadás után, 2017-ben úgy döntött, hogy jobb kikapcsolni a világítást, és többször is felszólították a kivitelező konzorciumot (KÉSZ Zrt., WIS Zrt.) a javításra, de ez sikertelenül zárult.

A fényháló kiépítése 85 millió forintba került, és 2018-ban a BKK még próbálkozott azzal, hogy megtudja, lesz-e a világításból valaha is valami. A KÉSZ Kft. akkor még dolgozott egy beázásbiztos megoldáson.

A BKK válasza szerint a LED-csíkokat 2015-16-ban úgy építették ki, hogy azokat a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. nem hagyta jóvá, és nem vállalta a dekorációs világítás üzemeltetését. A Főváros 2016-19 között nem rendezte az üzemeltetési kérdést, így a garancia ideje alatt, mivel a rendszer nem került átadásra és élesítésre, a kivitelező visszafizette a kiírt összeget a BKK-nak. A kérdést 2021-ben a Fővárossal egyeztetve lezárták.

Végül a BKK megerősítette, hogy a fénysávokat rosszul megépítő kivitelező visszafizette a 85 millió forintot, de a fénysávokból már soha nem lesz semmi.