Új javaslat a német sorkatonai szolgálat ügyében

A német védelmi miniszter, Boris Pistorius egy új tervet mutatott be, amely a kötelező sorkatonai szolgálat és az önkéntesség keverékét tartalmazná, ellentétben a korábbi, tisztán önkéntes modellről szóló sajtójelentésekkel.

Boris Pistorius, a német szociáldemokrata védelmi miniszter szerint a katonai szolgálat nem lehet teljesen önkéntes, és jelenleg olyan szabályozáson dolgoznak, ami lehetővé teszi, hogy fiatalokat akaratuk ellenére is behívjanak. Pistorius hangsúlyozta, hogy koncepciója az önkéntesség és a kötelezettség egyfajta keverékét tartalmazná, mint amilyen modell Svédországban van.

A Der Spiegel arról írt, hogy Pistorius az SPD elnöksége előtt bemutatta a Bundeswehr létszámhiányának megoldásáról szóló új koncepcióját, amelyben nem került szóba a „sorkötelezettség” kifejezés, hanem egy tisztán önkéntes modellről volt szó. A Zeit Online információi szerint azonban a sajtónak csak az önkéntességről szóló részletek szivárogtak ki, és Pistorius használta a „kötelezettség” szót is, bár ezeket az alkalmakat „kevés helyeslés és sok ellenállás” fogadta.

A védelmi miniszter a következő elképzelést vázolta a Zeit Online-nak: a fiatal férfiak és nők egy kérdőívet kapnának, amelyben fizikai állapotukról, egészségükről és a katonai szolgálat iránti érdeklődésükről kellene nyilatkozniuk. A kérdőív visszaküldése a férfiaknak kötelező, a nőknek önkéntes lenne, a vissza nem küldőket valamilyen módon szankciókkal büntetnék.

Az ösztönzési rendszer keretében például ingyenes jogosítványszerzés vagy könnyebb bekerülés az egyetemre lenne a jutalom azoknak, akik vállalnák a szolgálatot. Pistorius szerint amint a fizikai feltételeket megteremtik, növelni kell majd a szolgálatot teljesítendők létszámát, és ha nem lesz elég önkéntes, egyes fiatalokat kötelezően be kell majd vonni a szolgálatba.

A védelmi miniszter szerint az igazi cél a tartalékosok számának növelése, és az ukrajnai háború példája is azt mutatja, hogy hosszú ellenállás csak úgy tartható fenn, ha újabb és újabb tartalékosokat tudnak bevetni. A Bundeswehr létszámát a mostani 181 ezerről 2031-re 203 ezerre szeretnék növelni.

Az SPD számára kényelmetlen a sorkötelezettség kérdése, főleg az európai parlamenti választások előtt; a párt nagyobb része – köztük Olaf Scholz kancellár is – a sorkatonaság bevezetése ellen van. A sorkötelezettséget leginkább a vezető ellenzéki párt(szövetség), a konzervatív CDU/CSU pártolja, és Manfred Weber, aki jelenleg az Európai Néppárt elnöke és frakcióvezetője, egy televízióműsorban szintén a sorkötelezettség németországi bevezetése mellett foglalt állást.

: Zeit Online