Hongkongi ellenzékiek elítélése

Tizennégy hongkongi ellenzéki politikust és aktivistát találtak bűnösnek, míg kettőt felmentettek egy jelentős perben, ami újabb csapást jelenthet a város jogállamiságára és nemzetközi pénzügyi központként való hírnevére egyaránt – jelentette a Reuters.

A hongkongi demokratikus ellenzék elleni eddigi legnagyobb perben hozott ítéletek több mint három évvel követik a 47 demokrata ellenzéki politikus és aktivista tömeges letartóztatását, amelyet a rendőrség 2021 januárjában hajnali razziák során hajtott végre a város különböző pontjain. A vádlottakat egy Kínában bevezetett nemzetbiztonsági törvény alapján felforgatásra irányuló összeesküvéssel vádolták, amely törvény a 1997 óta Kínához tartozó Hongkong kiadatási gyakorlatát is megkönnyítette.

A bűnösnek talált személyek esetében az ítélethirdetés még hátravan, és a büntetésük három évtől életfogytiglani szabadságvesztésig terjedhet. Az Egyesült Államok és több más ország politikai indíttatásúnak ítélte meg a pert, és követelte a vádlottak azonnali szabadon bocsátását. A tárgyaláson jelen voltak az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Európa diplomatái is, az érdeklődök közül pedig többen már éjszaka sorban álltak a Legfelsőbb Bíróság körül, ahol szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be.

A vádlottakat azért állították bíróság elé, mert 2020 nyarán előválasztást tartottak, amelyen 600 ezer ember vett részt, és amelyet a hatóságok törvénytelennek minősítettek. A törvényhozási választásokat, amelyeket eredetileg abban az évben kellett volna megrendezni, a járványra hivatkozva elhalasztották, majd 2021-ben tartották meg, amikor a legtöbb ellenzéki vezető és aktivista már őrizetben volt. A most elítéltek között van Benny Tai professzor, Leung Kwok-hung, Lam Cheuk-ting és Helena Wong korábbi képviselő is.

A hongkongi demokrácia fejlődése az elmúlt években sajátos úton haladt. A nemzetbiztonsági törvény alapján összesen harmincegyen vallották bűnösnek magukat, közülük négyen a vád tanúi lettek. A vádlottak bűne a hatóságok szerint az volt, hogy az "ördögi összeesküvéssel" alkotmányos válságot idézhettek volna elő Hongkongban. A Pekingben 2020. június 30-án elfogadott, majd azonnal hatályba is lépett nemzetbiztonsági törvényt Hongkongra szabottan dolgozták ki, válaszul a hónapokig tartó, időnként erőszakba torkolló demokráciapárti tüntetésekre. A jogszabály a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal vagy más külső elemekkel való összejátszást sorolja fel, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvény ellen számos külföldi kormányzat és nemzetközi szervezet is szót emelt, attól tartva, hogy tovább gyengíti a hongkongi szabadságjogokat, jóllehet Kína az "egy ország, két rendszer" elve alapján ötven évre nagyfokú autonómiát ígért a korábban brit gyarmati uralom alatt álló Hongkongnak, amely 1997-ben került vissza az anyaországhoz.