Kábellopás miatt akadozott a kőolajszállítás

Vádat emeltek három fóti lakos ellen, akik rézkábel lopásával zavart okoztak a magyarországi kőolajszállításban.

Két férfi és egy nő föld alatti rézkábelek után kutatva Alsónémedibe érkezett 2023 februárjában. Fémkeresővel és kézi szerszámokkal felszerelkezve találtak rá egy jelölőszalagra, amelyen "bányaüzemi optikai kábel" felirat szerepelt. Ennek ellenére tovább ástak, és megtalálták a műanyag védőcsőben elhelyezett kábelvezetéket, amelyből egy 20 centiméteres darabot vágtak ki, majd a helyszínt elhagyták.

Az elvágott kábel a Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolajszállítást koordináló elektronikai rendszerben több órás zavart okozott, ami ideiglenes szolgáltatáskiesést eredményezett. A hiba teljes kijavítása – a szolgáltatás visszaállítása után is – több napot vett igénybe, és a helyreállítási költségek közel négymillió forintra rúgtak, szemben a háromezer forint értékű vezetékdarabbal.

A vádlottak később Pilismarót közelében is próbálkoztak, ahol nagyobb munkálatokat végeztek, aggregátort és sarokcsiszolót is bevetve. Egy előre meghatározott vonalon hat – 9 és 20,5 méter közötti hosszúságú – gödröt ástak, ezzel mintegy 150 méter hosszan tártak fel földkábelt. Bár a kábelt elkezdték elvágni, a rendőrség érkezése miatt nem tudták elszállítani a darabokat.

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a három vádlott összesen közel hatszázezer forint értékű kábelt próbált meg ellopni. A Budakörnyéki Járási Ügyészség közérdekű üzem működése megzavarásának bűntette, valamint lopás vétsége és lopás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat ellenük.