Mészáros Lőrinc cégét hűtlen kezeléssel vádolják

Hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán, amiért az állam olyan munkákat fogadhatott el Mészáros Lőrinc cégétől, amelyek még nem készültek el.

A Szabad Európa cikke szerint az állam 2021 végén olyan dokumentumok alapján vehette át a GSM-R vasúti fejlesztés optikai hálózatát Mészáros Lőrinc cégétől több szakaszon is, amelyek nem feleltek meg a kivitelezői szerződésnek, és valótlan tartalmúak voltak. Ebben az ügyben tett fel kérdést Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője a legfőbb ügyésznek, Polt Péternek, aki válaszában megerősítette, hogy az ügyben már folyik a nyomozás, és jelenleg a felderítő szakaszban van.

A GSM-R vasúti fejlesztés célja, hogy a fontosabb magyar vasútvonalak mentén saját kommunikációs rendszert hozzanak létre a MÁV számára. A projektet eredetileg 58,9 milliárd forintból, részben uniós forrásokból tervezték megvalósítani, és a 2014 és 2021 közötti hétéves uniós költségvetés terhére valósult volna meg. Az R-Kord Kft. és az i-Cell Mobilsoft Zrt. konzorciuma nyerte meg a 2018-ban kiírt közbeszerzést, de a beruházás késve, csökkentett műszaki tartalommal, a tervezetthez képest drágábban és eltérő finanszírozással valósult meg.

A Szabad Európa hónapokig tartó pereskedés után jutott hozzá az Építési és Közlekedési Minisztérium átadás-átvételi jegyzőkönyveihez, amelyek formátuma és megállapításai megegyeznek, kivéve az adott vonalszakasz nevét. Az R-Kord kijelentette, hogy az adott vonalszakaszon a követelményeknek megfelelően megvalósította az optikai fejlesztést, amit a független mérnök is tanúsított. Azonban a jegyzőkönyvek aláírása után történt állami kifizetések ellenére a lap információi szerint az infrastruktúra több esetben még nem volt alkalmas a megfelelő optikai mérések elvégzésére és a készre jelentésre.

Vadai Ágnes a legfőbb ügyésztől választ várva jelezte, hogy megítélése szerint az állam és a cég részéről is számos jogsértés történhetett, többek között hűtlen kezelés, hivatali visszaélés, bennfentes kereskedelem, vesztegetés, gazdasági csalás, versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásokba, csődbűncselekmény, közokirat-hamisítás gyanúja is felmerülhet. Polt Péter válaszában azt írta, már született egy feljelentés az ügyben, az alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán hűtlen kezelés miatt már folyamatban van büntetőeljárás. Vadai kérdését ezért a legfőbb ügyész a nyomozó hatósághoz továbbította, a már folyamatban lévő nyomozás keretei között történő értékelésre. A MÁV korábban 19 pontban sorolta fel műszaki és minőségi kifogásait Mészáros Lőrinc cégével szemben, amiket az Építési és Közlekedési Minisztérium jelzett is az R-KORD Kft.-nek, amelynek beruházására korábban az Integritás Hatóság is felfigyelt.