Földcsuszamlás Pápua Új-Guineában: Már nem számítanak több túlélőre

Egy héttel a földcsuszamlás után már nem számítanak arra, hogy túlélőket találnak a romok alatt Pápua Új-Guineában. A hatóságok még mindig próbálják meghatározni a halálos áldozatok pontos számát: több százan, de akár kétezren is rekedhettek a romok és a sár alatt.

A Guardian szerint a földcsuszamlás helyszínére, ahol több mint száz házat temetett maga alá a sár, mentőcsapatok és nehézgépek érkeztek, hogy eltakarítsák a romokat és kiemeljék a halottakat. Enga tartomány katasztrófavédelmi bizottságának elnöke, Sandis Tsaka a Reutersnek elmondta, már nem számítanak arra, hogy a törmelékek alatt túlélőket találnának.

A hatóságoknak nehézséget okoz a halálos áldozatok számának meghatározása, mivel az utolsó hiteles népszámlálást 2000-ben végezték, és jelenleg csak a hiányos választói nyilvántartásokra, valamint a helyi vezetők információira támaszkodhatnak. A helyiek szerint több mint kétezren halhattak meg, az ENSZ becslése szerint a halálos áldozatok száma körülbelül 670, míg egy helyi üzletember és volt tisztviselő a Reutersnek azt mondta, a halálos áldozatok száma inkább 160-ra tehető.

A földcsuszamlás következtében a közeli patakok is betemetődtek, ami beszennyezte a falu elsődleges vízforrásait, és az ENSZ szerint ez tömeges megbetegedésekhez vezethet.