Letartóztatásban marad az esztergomi kórházban randalírozó férfi

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad az a férfi, aki április elején erőszakos cselekmények sorozatát követte el az esztergomi kórházban, többek között egy orvos és egy ápoló súlyos sérülését okozva. A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője, Horváth Sándor tájékoztatása szerint az Esztergomi Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészség indítványával, és a gyanúsított férfi letartóztatását augusztus kilencedikéig meghosszabbította.

A férfi erőszakos kitörése akkor kezdődött, amikor nem engedték be az intenzív osztályra. Emiatt dühében több tárgyat is megrongált, többek között egy szekrényt felborított, és két széket is kidobott az ablakon. A férfi a lépcsőn is folytatta az őrjöngést, ahol először egy ápolót és egy beteghordót rúgott le, majd tovább bántalmazta őket. Az ápoló és az orvos nyolc napon túl gyógyuló csonttöréses sérüléseket szenvedtek, míg a beteghordó eszméletét vesztette a támadás következtében.

A helyszínen jelen lévő biztonsági őr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de végül sikerült gázspray segítségével lefújnia a támadót. A rendőrség a helyszínre érkezve sokkolóval fékezte meg, majd bilincsbe verte az elkövetőt. A férfi a kihallgatás során beismerte tettét, és azt állította, hogy azért lett erőszakos, mert nem engedték be látogatni az intenzív osztályon fekvő anyját.