Lefagyasztottak egy ausztrál férfit, hogy később felélesszék

Egy sydney-i férfi lett az első Ausztráliában, akit halála után kriogén úton fagyasztottak le abban a reményben, hogy a jövőben visszahozhatják az életbe, ugyanakkor a kutatók aggályokat fogalmaznak meg az eljárás tudományosságával és etikájával kapcsolatban.

Az ausztrál Southern Cryonics cég a múlt héten jelentette be, hogy sikeresen lefagyasztotta első ügyfelét 170 000 dollárért. Az Independent szerint a cég a 80-as éveiben járó, május elején elhunyt férfit „egyes páciensnek” nevezte el. Halála után a holttestét a kórház hűtőkamrájából azonnal jégbe csomagolva szállították át egy ravatalozóba.

Egy szakemberekből és orvosokból álló csapat 10 órán át dolgozott a test stabilizálásán, a legújabb típusú ECMO-gépet használva a folyamat során. A holttestet egy speciális, folyékony nitrogént tartalmazó zsákba helyezték, majd a szárazjég hőmérsékletére hűtötték és egy hűtőkamrába helyezték.

A Southern Cryonics tájékoztatása szerint, miután értesültek a férfi romló állapotáról, gyorsan reagáltak a férfi május 12-én Sydneyben bekövetkezett halálára. Megjegyezték, hogy gondosan követték az Aaron Drake, az Arizona Medical Science munkatársával közösen kidolgozott protokollt.

Számos kutató azonban aggályokat fogalmazott meg az egész folyamat mögött álló tudományos és etikai kérdésekkel kapcsolatban. A biológusok jelenleg képesek néhány száz, laboratóriumban növesztett sejt regenerálására, de egy egész ember életre keltése még mindig a tudományos-fantasztikus kategória. Gary Bryant, a Royal Melbourne Institute of Technology munkatársa szerint a fagyasztott testek tartósítására jelenleg használt vegyi anyagok mérgezőek, és az eljárás inkább hasonlít a balzsamozásra, mint a tartósításra.

"A test épnek látszik, de belül minden megsemmisül" – mondta Bryant.