MNB: 11 százalékkal drágultak a kötelező biztosítások

Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja, ami a 2023-as éves átlagos infláció utóhatása, de az alatt alakult.

A vidéki autósok átlagos éves díja 52,4 ezer forint, ami jelentősen, bő 27 ezer forinttal marad el a budapesti társaikétól, akiknél ez az összeg 79,8 ezer forint. Az országos átlagdíj éves szinten 11 százalékkal nőtt, a fővárosiaknál 7, míg a nem budapesti szerződéseknél 12 százalékos emelkedést tapasztaltak. A 2024 márciusában mért év/év alapú infláció 3,6 százalék volt, aminek hatására a díjemelkedés ütemének csökkenését várják.

A kárráfordítások egy év alatt 8 százalékkal nőttek, ami azt jelzi, hogy a kárráfordítás növekedési üteme már négy negyedéve alacsonyabb, mint a díjaké. Ez arra utalhat, hogy a díjak növekedését nem feltétlenül indokolja a károk emelkedése. Az MNB által számított korrigált Kgfb-index, amely az árváltozások indokoltságát méri és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja a nettó díjváltozást, 130 százalékon áll, ami kisebb emelkedést jelent az I. negyedévben. Az index a 2021. I. negyedévében volt a legmagasabb, jelenleg a járvány előtti szinten van.

Az egyéb járműkategóriákban – a flottás segédmotoros kerékpárokat kivéve – jelentős mértékben emelkedtek a díjak. A flottás járműveknél a taxik és kisebb buszok díjai 20 százalék felett nőttek, míg a nehéz pótkocsiké csak minimálisan, 3 százalékkal.

Az MNB 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, amelyet a biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével állítanak össze. A jegybank honlapján színes infografika formájában mutatják be a friss adatokat, amelyek a 2016 I. negyedévéhez képest mutatják a személygépkocsik éves díjának, illetve a többi járműosztály átlagdíjainak éves és negyedéves változását.

A Kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását szolgálja, és elősegíti a verseny élénkülését az MNB szerint. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél áttekinti a folyamatokat és egyedi szerződését, és nem elégedett a kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.