Ipari kém bukott le: a Huawei részére lophatta el a legfejlettebb chip terveket

Egy kínai állampolgár, aki korábban az SK hynix dél-koreai félvezetőgyártó vállalatnál dolgozott, bíróság elé került, mert állítólag kulcsfontosságú chiptechnológiát lopott a Huawei kínai informatikai vállalat számára – számol be a Korea Times.

A vádak szerint a kínai alkalmazott, aki a félvezetőtervek hibáinak elemzéséért felelős részlegben tevékenykedett, több mint 3000 lapnyi dokumentumot nyomtatott ki a front-end félvezetőgyártási technológiával kapcsolatban, mielőtt 2022 júniusában a Huawei-hez szerződött volna. A Gyeonggi Nambu tartományi rendőrségi ügynökség kezdte meg a vizsgálatot az SK hynix bejelentése nyomán, és a volt alkalmazottat a repülőtéren tartóztatták le, amikor a múlt hónapban visszatért az országba.

Az SK hynix kijelentette, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. A dél-koreai chipgyártó cégek, mint a Samsung Electronics és az SK hynix, a technológiaszivárgások elleni megelőző intézkedések megerősítése ellenére is küzdenek a technológialopásokkal, amelyek jelentős gazdasági károkat okozhatnak.

A Samsung egyik korábbi osztályvezetőjét azzal vádolták meg áprilisban, hogy chiptechnológiát lopott, helyi kínai vállalatot alapított, és chipberendezések mérnökeit saját vállalatához csábította. A tengerentúli technológiai kiszivárogtatások száma folyamatosan növekszik, a dél-koreai rendőrség adatai szerint tavaly február és október között 21 volt a bíróságra küldött, ezzel kapcsolatos ügyek száma, ami 75 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Ez a legmagasabb szám 2013 óta. A kiszivárgott technológia típusa szerint a kijelzőiparban volt a legtöbb eset, nyolc darabbal, míg a chipek három esettel következtek. Az iparági tisztviselők szigorúbb intézkedéseket sürgetnek a félvezető technológia további kiszivárgásának megakadályozására.

A Samsung Electronics helyzetét tovább bonyolítja, hogy a vállalat vezető dél-koreai szakszervezete, az NSEU, mely 28 ezer taggal rendelkezik és a vállalat teljes dolgozói létszámának több mint az ötödét képviseli, munkabeszüntetést szervez az alacsony bérek miatti tiltakozásként. A szakszervezet a következő pénteken kollektíven szabadnapra menő sztrájkolók magasabb bérek követelésével készül. A Samsung Electronics munkatársai az elmúlt hetekben több demonstrációt is szerveztek, és a cég 5,1 százalékos béremelést, valamint további egy nap éves szabadságot és teljesítményalapú bónuszokat ígért a szakszervezetnek.

A Samsung egyre kevésbé versenyképes a nagy sávszélességű memória (HBM) chipek piacán, és a múlt héten leváltotta a félvezető egységének vezetőjét, mondván, új irányításra van szükség a chipipar válságának átlépésére. A vállalatnál működő öt szakszervezet közül az NSEU a legnagyobb, és a Samsung leányvállalatainál működő szakszervezeti koalíció jelezte, hogy nem csatlakoznak a június 7-i megmozduláshoz. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a dél-koreai cég szakszervezeti tagsága, ami az elemzők szerint a munkavállalók csalódottságát tükrözi.