Útellenőri járművekkel bővül az MKIF flottája

Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 22 új, speciális jelzésekkel és kamerákkal felszerelt útellenőri autót állít szolgálatba az autópályákon.

Az MKIF a közelmúltban jelentette be, hogy az idei év során több ütemben bővítik mérnökségi flottájukat különböző járművekkel, beleértve a brigádszállítókat, művezetői- és útellenőri autókat, valamint nehéz tehergépjárműveket és darus teherautókat. A frissen szolgálatba állított útellenőri autók elől és hátul is kamerákkal vannak ellátva, amelyek a dolgozók biztonságát hivatottak szolgálni – közölte a cég a Facebook-oldalán.

Egy 2020 augusztusában indult kísérleti projekt keretében már több járművet is felszereltek menetrögzítő kamerákkal, amelyeket nagyméretű matricákkal is jeleztek. Az MKIF tapasztalatai szerint a kamerákkal ellátott autók mellett a közlekedők óvatosabban vezetnek, és ezek a járművek eddig balesetmentesek maradtak. A jobb láthatóság érdekében a hátsó ajtókra nagy felületű fényvisszaverő matricákat helyeztek el.

A Mészáros Lőrinc és Szíjj László nagyvállalkozók tulajdonában lévő MKIF 2020 szeptemberében vette át az állami gyorsforgalmi utak nagy részének üzemeltetését a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től, egy 35 éves koncesszió keretében.